A lakott területekről messzire telepített távközlési adótornyok áramellátása általában nem egyszerű és nem is épp környezetbarát feladat, hiszen legtöbb esetben aggregátorok segítségével oldják meg a szükséges energia előállítását, melyeket viszonylag gyakran kell üzemanyaggal ellátni. Az Ericsson és a Nokia számos alacsony fogyasztású, napelemmel is felszerelt adótornyot mutatott be, sőt a svéd gyártó már szélerőművel kombinált megoldásokat is bemutatott. Úgy tűnik azonban, hogy az alapvetően kompakt szélerőművekkel és turbinákkal foglalkozó Helix Wind szintén fantáziát lát a távközlési adótornyok elektromos ellátásának megoldásában, méghozzá mérsékelt árú vertikális turbináinak felszerelésével. A kísérleti projekt keretében először Afrikában és az Egyesült Államokban szerelnek fel adótornyokat saját szélerőművel, mely bekerülési ára körülbelül fél év alatt megtérülhet.
Azóta történt
-
Hidrogénnel működő T-Mobile bázisállomások
Sikeres kísérlet után a T-Mobile megkezdte a hidrogénnel is működő bázisállomások sorozatos telepítését.
Hír 3
-
Greenpeace: A Nokia a „legzöldebb”
A Greenpeace újabb felmérése szerint a Samsung és LG kevésbé „zöld” mint pár hónappal ezelőtt.
Hír 34
-
Gemalto: Készül a keményítő alapú SIM
Biológiailag könnyen bontható, keményítő alapú SIM használatára készül a francia SFR.
Hír 9
Előzmények
-
Érkezik a Samsung Reclaim
Újabb környezetbarát telefon kiadására készül a Samsung, mely elsősorban közösségi szolgáltatások terén tűnik erős alternatívának.
Hír 21
-
Környezettudatosabbak lettek a vásárlók
Felmérések szerint egyre több vásárló figyel arra, hogy a megvásárolt telefon vagy szolgáltatás mennyire terheli a környezetet.
Hír 18
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.