A Fudzilla értesülései szerint a Motorola már gőzerővel dolgozik egy minden téren kiemelkedő paraméterekkel bíró internettáblán, mely kezelőfelülete és technikai paraméterei terén is messze túlmutat a jelenlegi ajánlatokon. Az Android 4.0 Ice Cream Sandwich operációs rendszer köré épülő jövevény az oldal állítása szerint 10 hüvelykes, 2048x1536 képpontos kapacitív multitouch érintőkijelzővel bír, míg a megfelelő grafikai és számítási teljesítményéről az Nvidia négymagos Kal-El processzora gondoskodik majd. Egyelőre nem tudni, hogy a korábban kiszivárgott Xoom 2 fotókon valóban a négymagos táblagép szerepelt-e, de a Fudzilla szerint az Intel alapú laptopokat is megszégyenítő Motorola táblagép még ebben az évben piacra kerülhet. Az Nvidia korábbi közleménye szerint a Tegra 2 platform négymagos utódja az év második felében már elérhető lesz a gyártópartnerek számára.
Hirdetés
Percről percre
it A francia Sanofi összeállt az OpenAI-val, hogy AI segítségével gyorsítsák fel a gyógyszerek fejlesztését.
it Az imec európai kutatólaborjai 2,5 milliárd eurót kapnak, a cél a 2 nm-esnél modernebb chipet fejlesztése, amelyből számos európai ágazat profitálhat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Konzolokra is megjelent a System Shock Remake
gp A premier alkalmából egy launch trailert is kaptunk a készítőktől.
Egy termékcsaládra korlátozza az Auto SR-t a Microsoft
ph Az automatic super resolution még a Qualcomm megoldásain belül is csak egy sorozathoz lesz kötve.
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.