A felhasználók egyre nagyobb tárhely iráni igényének kielégítésére a Samsung két új megoldással is előrukkolt, melyek a jelenleg elérhető legnagyobb kapacitással, és a legfejlettebb 30 nanométeres gyártástechnológiával készülnek. A 16 egyenként 32 gigabit (Gb) kapacitású modulból építkező 64 GB-os moviNAND mobilokba építhető megoldást a dél-koreai gyártó a partnerei számára ajánlja, míg a 32 GB-os microSDHC kártya hamarosan a végfelhasználók számára is elérhető lesz. A 32 GB-os méret a jelenleg használatos microSDHC szabvány maximális értékét is jelenti, vagyis ennél nagyobb kapacitással már csak microSDXC kártyák kerülhetnek majd forgalomba, melyek fogadására azonban egyelőre egyetlen telefon sem alkalmas. A tavaly december óta gyártott eszközök áráról egyelőre nem nyilatkozott a Samsung.
32 GB-os Samsung microSDHC kártya érkezett
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Slashphone
- Kapcsolódó cégek:
- Samsung
Azóta történt
-
Samsung S8500 Bluetooth 3.0 támogatással
A Samsung műhelyében készül a világ első villámgyors Bluetooth átvitelre is képes mobilja.
Hír 12
-
Samsung S5620 Monte hivatalosan is
A Mobile World Congress előtt leleplezésre került a megújult TouchWiz kezelőfelülettel rendelkező Samsung Monte.
Hír 47
-
Szállítja szélsebes microSDHC kártyáit a Kingston
Megkezdődött a másodpercenként több mint 10 MB olvasására és írására is képes Kingston kártyák szállítása.
Hír 3
-
SanDisk: 64 GB belső memória mobilokba
Akár 64 GB belső tárhelyet is biztosíthat mobiltelefonok számára a SanDisk beágyazott iNAND memóriája.
Hír 12
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Koreai autók topic (Kia, Hyundai, stb.)
- Crypto Trade
- Alternatív kriptopénzek, altcoinok bányászata
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Milyen okostelefont vegyek?
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Eredeti játékok OFF topik
- Háztartási gépek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...