Az iPad premierje után Steve Jobs, az Apple néhai vezetője és társalapítója több alkalommal is cáfolta, hogy cége kisebb fizikai méretű modellen dolgozna, ám végül a piaci trendek nyomására mégis megszületett az iPad mini, mely miatt a nagyobbik változatok forgalma enyhén visszaesett. Úgy tűnik, hogy az Apple telefonos fronton is innovatív piacvezetőből egyre inkább trendkövetővé válik, melyre jó példa lehet az iPhone 5 kapcsán a 16:9-es képarányra való átállás, ám az új retina kijelzők továbbra is elmaradnak a HD és Full-HD minőségtől. A legfrissebb pletykák szerint azonban idén júniusban komoly lépésre szánta el magát, és az óriásmobilok növekvő népszerűsége miatt egy 4,8 hüvelykes megjelenítővel szerelt kiadás bevezetésére készül, mely egyelőre „iPhone Math” néven kerül említésre. A retina képpontsűrűség miatt az elemzők arra számítanak, hogy az Apple ismét minden irányban megnöveli majd a megjelenítő felbontását, vagyis 640 x 1136 helyett 1280 x 2272 képpontos panelekre lehet számítani, méghozzá 12 megapixeles kamera társaságában.
Azóta történt
-
Az idei év az óriásmobiloké
Az Apple, a Nokia és a RIM számára komoly fejtörést okozhat a Full-HD kijelzős óriásmobilok térhódítása.
Hír 100
Előzmények
-
Apple vs. Samsung – a csúcskategóriában
A legfelső árszegmensben továbbra is messze vezeti az Apple az eladási listákat.
Hír 201
-
Csökkenő nyereségre számít az Apple?
Pletykák szerint a gyenge kereslet miatt felére csökkentette az iPhone 5 komponens előrendeléseit az Apple.
Hír 125
-
Phil Schiller: Nem lesz olcsó iPhone
Az Apple marketingért felelős vezetője hivatalosan is cáfolta az olcsóbb iPhone érkezése körüli pletykákat.
Hír 91
-
iPhone 5S – a színek bűvöletében?
Kétféle méretben és rengeteg árnyalatban debütálhat az Apple frissített okostelefonja.
Hír 396
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.