Hirdetés

64 bites lapka az Allwinner műhelyéből

Az Allwinner neve a nyugati világ számára ugyan nem mond sokat, noha a 2012-ben és 2013-ban piacra dobott Android-alapú táblagépek zömében a kínai chipgyártó olcsó processzorai teljesítettek szolgálatot. Az Intel és MediaTek egyre agresszívebben árazott termékpalettája azonban idén jelentősen meggyengítette a vállalat pozícióját, mely végül igen komoly fejlesztésekre szánta el magát. Az Allwinner bejelentése szerint az októberben megrendezésre kerülő Hong Kong Electronics Fair szakkiállításon megtekinthető lesz a Juno fejlesztői platformja, mely legnagyobb dobása a 64 bites processzor használata lesz. Az új lapkáról egyelőre csupán annyit tudni, hogy ARMv8 architektúrára épül, de hogy Cortex-A53 vagy Cortex-A57 magokat, vagy esetleg mindkettőt tartalmaz majd, azt egyelőre nem tudni.

Az Allwinner kínálatában a jelenleg elérhető legerősebb ajánlat a big.LITTLE konfigurációba rendezett nyolcmagos UltraOcta A80 processzor lehet, melyen az új lapka minden téren túlmutat majd. A vállalat első 64 bites megoldása H.265 kódolású 4K videók lejátszására is alkalmas lesz, ám modemet továbbra sem tartalmaz majd, így minden valószínűség szerint csak táblagépekben fog felbukkanni. Ez a hiányosság tovább gyengítheti az Allwinner pozícióját, hiszen a MediaTek portfóliójában már jelenleg is elérhető 64 bties nyolcmagos processzor, mely ráadásul szélsebes LTE modemmel is rendelkezik.

Előzmények

  • Bemutatkozott a MediaTek MT6795

    Másodpercenként négyszáznyolcvan képkocka sebességű szuperlassított Full HD videók rögzítésére is képes a MediaTek villámgyors LTE modemmel felturbózott 64 bites valódi nyolcmagos processzora.

  • Bivalyerős lesz a MediaTek új nyolcmagosa

    A 4K felbontású megjelenítőket és az LTE hálózatokat is támogató MediaTek MT6595 chipset igen jól szerepel a szintetikus teljesítményteszteken.

Hirdetés