Múlt héten két új Motorola modellről is megosztott egy-egy képet @evleaks, most pedig egy harmadik újdonság is leleplezésre került, mely elsőként az amerikai Verizon Wireless kínálatában lesz elérhető. Az alant látható Droid Maxx a Droid Life korábbi beszámolója szerint a gyártó hivatalos oldalán is felbukkant XT1080 Droid Ultra nagyobb kapacitású akkumulátorral szerelt változata lesz, melyet az XT1080M modellszám is megerősíteni látszik. A műszaki specifikációról egyelőre nincs információ, de annyi biztos, hogy ezúttal is kevlár burkolatra lehet számítani, de nagyobb energiaforrás integrálása természetesen vastagabb kialakítást eredményez. A fenti két modell mellett hamarosan leleplezésre kerülhet az XT1030 Droid Mini is, mely mellett az XT1060 a Droid X Verizon Wireless számára átalakított kiadása lesz.
Azóta történt
-
Családi portrén a Motorola mobiljai
Készülnek a Drodiok minden méretben: Ultra, Mini és MAXX.
Hír 25
-
Sajtóképen a Droid Ultra
A fekete és fehér árnyalatok után a Motorola csúcsmobiljának vörös változata is napvilágot látott.
Hír 48
-
Droid Ultra MAXX – vörös és fekete
A Motorola csúcsmodelljének fekete kiadása a hátlap közepén végigfutó vörös sávval is elérhető lesz.
Hír 27
-
Bemutatkozott a Droid Ultra és Maxx
Üvegbe és kevlárba csomagolt kecses mobiltelefonokkal rukkolt elő a Motorola.
Hír 97
Előzmények
-
Motorola X – Dual LTE MIMO antennával?
A különleges antenna elrendezésnek köszönhetően jóval hatékonyabb LTE elérést ígérhet a Motorola új mobilja.
Hír 35
-
Készül a Motorola Droid Ultra
Ferrari logóval ellátott, kevlárba burkolt csúcsmodellel készül a Google telefonos részlege.
Hír 25
-
Fotókon a Motorola X burkolata
Várhatóan tizenhat különböző árnyalatban debütál a Motorola testreszabható mobilja.
Hír 52
-
Motorola X: az amerikai mobil
Hazafias érzéseket tápláló reklámokkal harangozta be a Motorola a bejelentés előtt álló készülékét.
Hír 123
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Plazma TV topic
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Arena Breakout: Infinite
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Háztartási gépek
- E-book olvasók
- Hálózati / IP kamera
- További aktív témák...