A Forbes beszámolója szerint Steve Jobs személyesen találkozott a DropBox alapítóval 2009-ben, hogy a cég felvásárlására nagyjából 800 millió dolláros ajánlatot tegyen. Drew Houston és Arash Ferdowsi azonban visszautasította az Apple felvásárlási ajánlatát, mivel a DropBox csupán egy funkció lett volna és nem egy termék. Az amerikai óriás központjában tartott megbeszélés során Steve Jobs már utalt cége hasonló irányú terveire, mely végül idén júniusban iCloud néven vált ismertté. A DropBox vezetői a cég további bővülését a partnerkapcsolatok kiépítésétől remélik, hiszen többek között a HTC új Sense felülete is integrált DropBox megoldásokkal érkezik. Az online tárhely segítségével a telefonok és számítógépek közötti adatcsere minden korábbinál egyszerűbb lehet, ráadásul az éterben tárolt fájlok bármikor, bárhonnan újra letölthetőek.
A DropBox felvásárlását tervezte az Apple
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
- Apple
Azóta történt
-
Olcsóbb lett a DropBox Pro
Megfelezett havi és éves díjak mellett kínál több száz gigabyte online tárhelyet a DropBox prémium szolgáltatása.
Hír 11
Előzmények
-
Elhunyt Steve Jobs
Az Apple ikonikus vezetője tegnap hasnyálmirigyrákban hunyt el, 56 éves volt.
Hír 278
-
Megérkezett az iPhone 4S
Kétmagos processzorral, 1080p felbontású HD anyagok rögzítésére alkalmas 8 megapixeles BSI kamerával és intelligens személyi asszisztens szolgáltatással érkezik az Apple ráncfelvarrt mobilja.
Hír 692
-
HTC Sense 3.5: 5 GB DropBox tárhellyel
A HTC és a DropBox megállapodása révén 5 GB online tárhellyel gazdálkodhatnak a HTC Sense 3.5 kezelőfelülettel ellátott mobilok.
Hír 35
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.