Düsseldorfban a tartományi bíróság elutasította az Apple keresetét, mely célja a dizájnszabadalmak megkerülése miatt átalakított Samsung Galaxy Tab 10.1N kitiltása lett volna. A bíróság állásfoglalása szerint a frissített dél-koreai táblagép vonalvezetése jól láthatóan eltér az iPad megjelenésétől, így az nem alkalmas a felhasználók megtévesztésére. Az eredeti Galaxy Tab 10.1 az Apple dizájnszabadalma miatt került kitiltásra Németországból, melyet követően a Samsung a kezelőfelület és a burkolat kifogásolt elemeinek módosítása mellett döntött, így a két készülék összetévesztése már a laikusok számára is lehetetlen. Tény, hogy a legtöbb internettáblát az iPad sikere és valamilyen mértékben az egyszerű vonalvezetése inspirálta, ám ez a tendencia a televíziók piacán is megfigyelhető, hiszen a gigászi megjelenítő körüli keskeny káva (perem) elég szűk keretek közé szorítja a formatervezők lehetőségeit.
A Galaxy Tab 10.1N nem iPad replika
Azóta történt
-
Megérkezett a Galaxy Tab 7.0 Plus N
Kizárólag Németországban lesz kapható az Apple dizájnszabadalmait megkerülő külsővel rendelkező Galaxy Tab 7.0 Plus N.
Hír 17
-
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérheti a Galaxy Tab 10.1 kitiltását az Apple.
Hír 198
Előzmények
-
Galaxy Tab 10.1 – Ausztráliában is
A bíróság döntése alapján holnaptól Ausztráliában is piacra kerülhet a Galaxy Tab 10.1.
Hír 26
-
EU vizsgálat az Apple-Samsung perek miatt
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított a szellemi tulajdonjogokkal való esetleges visszaélések gyanúja miatt.
Hír 121
-
Galaxy Tab 10.1N – Németországnak
Némi ráncfelvarrás után végül Németországban is piacra kerülhet a korábban kitiltott Samsung internettábla.
Hír 60
-
Mégis lehet Galaxy Tab 10.1 Ausztráliában?
A dél-koreai gyártó november 21-én ismét megpróbálhatja meggyőzni a bíróságot arról, hogy a Galaxy Tab 10.1 nem sért Apple szabadalmakat.
Hír 10
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Milyen RAM-ot vegyek?
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Honor Magic V2 - origami
- Milyen routert?
- Assetto Corsa Competizione
- Xbox Series X|S
- Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- sziku69: Szólánc.
- Száguldozáshoz való az új GeForce driver
- További aktív témák...