Az elmúlt évek során az Apple viszonylag nagy léptekkel frissítette telefonját, éppen ezért a nemrég leleplezett iPhone 4S sokak számára csalódást okozhatott. A radikális dizájn- és specifikációváltás is elmaradt, ám a konkurencia már az év eleje óta a „háborúra” készült a „csodamobil” ellen. A DigiTimes elemzése szerint az Apple vártnál jóval kisebb mértékű frissítése az Android és Windows Phone platformok malmára hajthatja a vizet, hiszen az elmúlt időben egyre több gigászi HD kijelzővel, 4G LTE átviteli képességgel és NFC modullal rendelkező mobil kerül piacra, melyek között akad az iPhone-nál vékonyabb kialakítású is. Az iOS 5 új szolgáltatásai, a kétmagos processzor, az első tesztfotók alapján előremutatónak tűnő 8 megapixeles kamera és a 14,4 megabites HSPA+ átviteli sebesség persze még így is vonzó ajánlattá teszi, de a konkurencia hardver terén már előrébb jár, és a következő éves frissítésig sem ül majd ölbe tett kézzel.
Azóta történt
-
Előrendelési rekordot döntött az iPhone 4S
Fél nap alatt több mint kétszázezer iPhone 4S előrendeléséről számolt be az amerikai AT&T Wireless.
Hír 108
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.