A Motorola telefonos részegységének felvásárlását követően Yang Yuanqing, a Lenovo első embere a vállalat jövőbeli stratégiájáról beszélt és többek között azt is leszögezte, hogy újra nyereségessé fog válni az egykoron ezüstérmes amerikai vállalat. A Google számára csak veszteséget termelő telefonos egység megszerzése a Lenovo számára az amerikai piacra való betörés miatt kiemelten fontos, hiszen a jól csengő márkanév sokat lendíthet az eladásain, mely mellett a Motorola helyi szolgálatatokkal való remek kapcsolata is kapóra jön. Az amerikai gyártó emellett világszerte kiépített viszonteladói- és szervizhálózattal bír, mely a globális piaci stratégia végrehajtásának elengedhetetlen kelléke. Yuanqing azt is elárulta, hogy Kínában is megpróbálkoznak a Motorola márkanévvel és ha ez máshogy nem megy, akkor a „Motorola by Lenovo” jelzéssel próbálkoznak.
A Lenovo biztos a Motorola sikerében
Azóta történt
-
Nexus 6 a Lenovo műhelyéből?
A Motorola Mobility új tulajdonosa készítheti el a Nexus sorozat legutolsó tagját.
Hír 84
-
Bemutatkozott a Lenovo A628T
Alacsony árfekvésű öthüvelykes óriásmobilt mutatott be Kínában a Lenovo.
Hír 26
-
Lenovo részvényekhez jut a Google
A Motorola telefonos részlegének eladásával Lenovo részvényessé is válik a Google.
Hír 14
-
Távozik a Motorola Mobility vezetője
Dennis Woodside a Dropbox műszaki főigazgatójaként építi tovább karrierjét.
Hír 34
Előzmények
-
A Lenovo kezébe kerül a Motorola
Mindössze hárommilliárd dollárért válik meg a Google a Motorola mobiltelefonos részegységétől.
Hír 168
-
Moto X árvágás a láthatáron
Bálint-napi promóció keretében két héten át jelentős árengedménnyel lesz elérhető a Motorola tavalyi csúcsmobilja.
Hír 30
-
Motorola okostelefonok 50 dollárért?
A Xiaomi után a Google telefonos részegységének vezetője is az ötven dolláros készülékek irányába veszi az útját.
Hír 49
-
Leárazta bambusz hátlapját a Motorola
Az Egyesült Államokban mostantól az eredeti felár negyedéért rendelhető a Moto X bambuszból készülő kiadása
Hír 69
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- Renault, Dacia topik
- NBA és kosárlabda topic
- World of Warships
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Starfield teszt
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Facebook és Messenger
- CASIO órák kedvelők topicja!
- További aktív témák...