A Microsoft és a Xiaomi is felvásárolná a BlackBerryt

Hirdetés

Néhány hónappal ezelőtt azzal okozott meglepetést a BlackBerry, hogy sikeresen zárta a negyedévet, sőt mi több nyereséget is fel tudott mutatni. A vállalat azonban annak ellenére még mindig nehéz helyzetben van, hogy határozott tervekkel ugrottak neki az idei esztendőnek, és elmondásaik alapján elsősorban újra az üzleti szegmensre koncentrálnak majd.


[+]

A DigiTimes riportja szerint viszont egyre több kérője akad a kanadai vállalatnak, a legújabb versenyzők közé olyan techóriások tartoznak, mint a Xiaomi, a Huawei, vagy éppen a Microsoft, de érdeklődést mutat az ügy iránt a Lenovo is. A pletykák szerint a redmondi vállalat vezeti a mezőnyt a BlackBerry megszerzéséért folytatott küzdelemben, ám ameddig a Microsoft ezzel a felvásárlással a szoftveres és az üzleti pozícióját erősítené meg, addig a kínai gyártók az amerikai és az európai piacon való jelenlétüket tornáznák magasabb szintre. A BlackBerry egyelőre nem reagált az ügyre, lehet, hogy a híreknek a fele sem igaz, ám túl sok a szóbeszéd mostanság a kanadai cég eladásával kapcsolatban.

Előzmények

Hirdetés