Christy Wyatt, a Motorola alelnöke szerint cége sokáig nyitott volt a Windows Phone 7 használata iránt, ám a platform zártsága nem teszi lehetővé a megfelelő felhasználói élmény és az egyediség biztosítását. Az alelnök egyelőre nem nagyon tudja elképzelni, hogy a Motorola a közeljövőben WP7 alapú készülékkel rukkoljon elő, ugyanakkor teljes egészében nem is zárkózott el előle. Wyatt szerint a Microsoft a platform szolgáltatásával és fejlesztési ütemtervével kapcsolatban is számos téren valótlant állított, mely a számos gyártói kötöttséggel kombinálva egyáltalán nem tűnik szerencsés választásnak az egyre kiélezettebb versenyhelyzetben. Az alelnök szerint cége jelenleg a számos testreszabási lehetőséggel kecsegtető Android platformban látja a jövőt és habár a frissítések elkészítése nem egyszerű feladat, ennek kapcsán is komoly javulásra lehet számítani. Christy Wyatt nem ért egyet a Microsoft és a Nokia azon aggályaival, hogy az Android és az iOS erősödésével a mobilpiac túlságosan is kétpólusúvá válhat, és nem érti, hogy pontosan miért is olyan jó az iparág számára egy új operációs rendszer.
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.