A Nokia hivatalosan is bejelentette, hogy szolgáltatásainak átstrukturálására készül, mely eredményeképp egyszerűbb és jobban átlátható modellel kíván előrukkolni, ahol a partnerek is nagyobb szerepet kapnak majd. A Reuters értesülései szerint a finn óriás nem fejleszti tovább az Ovi Share tartalommegosztó oldalát és számos más részlege is bezárásra került. A saját megoldások fejlesztése helyett a finn óriás inkább közös platformok kifejlesztésére törekszik, mely révén a felhasználók egyszerű és átlátható felülettel férhetnek méghozzá a harmadik fél által biztosított szolgáltatásokhoz. Az egyszerűsítés kapcsán az N-Gage játékok az ovi Store kínálatába kerültek és a tartalommegosztáson túl számos más közösségi szolgáltatás kapcsán is nagyobb teret enged majd partnerei számára a finn óriás, vagyis szorosabb együttműködés várható a Flickr, YouTube, Facebook és MySpace megoldásokkal is. Az Nseries N97 készülék például előre telepítve kínál majd MySpace és Facebook widgeteket, mely már az új stratégia előszelét jelentik. Az Ovi Share fejlesztése azonban leállt, a túlságosan nagy befektetéseket igénylő szoftveres és hardveres beruházások miatt és a Files on Ovi sem mutat komoly sikereket. Ezzel ellentétben a Nokia Music Store és a Nokia Maps gyakorlatilag szárnyal és a Nokia Messaging is sikerre számíthat.
A Nokia átalakítja szolgáltatás-stratégiáját
- Írta: (An)Dante
- Forrás: All About Symbian
- Kapcsolódó cégek:
- Nokia
Azóta történt
-
Interaktív Nokia N97 bemutató készült
Működő Facebook eléréssel is kecsegtet az angol Nokia oldalán elérhető Nseries N97 interaktív bemutató.
Hír 12
-
Képmegosztás hagyományos Nokia mobilokra
A Series 60 okostelefonok mellett hagyományos Series 40 készülékekre is elérhetővé vált a Nokia Image Exchange.
Hír 0
-
OVI Share: Lesz, nem lesz, lesz...
A finn gyártótól származó források hol megerősítik, hol pedig cáfolják az OVI Share fejlesztésének leállítása körüli pletykákat.
Hír 0
-
Sikeres az Ovi Mail
Az egymilliónál is több ingyenes Ovi Mail postafiók közel kétharmadát telefon segítségével aktiválták.
Hír 4
Előzmények
-
oFono: Nyílt Linux az Intel és Nokia műhelyéből
Saját nyílt Linux alapú platformmal száll harcba az Android ellen az Intel és a Nokia.
Hír 15
-
Nokia: Reklámokkal támogatott mobilok
A brazil sikerektől felbuzdulva a Nokia más régióban is bevezeti a reklámokkal megtámogatott mobilokat.
Hír 14
-
Ismeretlen Nokia a Star Trek filmben
Habár a Nokia és a Phones4U közösen mutatta be a Nokia 5800 XpressMusic Star Trek kiadását, a filmben egy egészen más modell szerepelt.
Hír 29
-
Friend View Nokia 5800-ra is
A finn gyártó GPS-alapú barát követő és mini-blog alkalmazása mostantól érintőkijelzős telefonokon is használható.
Hír 2
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.