A finn gyártó befektetői és vezetői is jól tudják, hogy minden pénzügyi nehézség ellenére sem szabad a fejlesztéseket és befektetéseket megkurtítani, hiszen a vásárlók visszahódítására folyamatos innováció nélkül egyszerűen nincs lehetőség. Éppen ezért nem meglepő, hogy a leépítések és megszorítások ellenére a Nokia az innovatív képalkotási és megjelenítési megoldásairól ismert Scalado felvásárlása mellett döntött, mely a több mint tízéves együttműködés méltó megkoronázásának is tekinthető. A svéd szoftvercég megoldásai közül a Photobeamer és a Scalado Album a végfelhasználók számára is ismert, míg a zéró késleltetésű fotózás, arcfelismerés, portré-finomítás, valamint a Scalado Rewind csoportkép készítő megoldás, illetve a Scalado Remove szükségtelen részlet eltávolító technológia ezidáig csak a licencpartnerek számára volt elérhető. A finn gyártó a szabadalmak és a fejlesztőcég felvásárlásával a Lumia sorozat képalkotási képességeit kívánja megerősíteni, ám arról egyelőre nincs információ, hogy a megoldások licencelésében milyen változásokra lehet számítani.
Azóta történt
-
Elérhető a Nokia Camera Extras
Mostantól világszerte elérhető a Lumia modellekre szánt, a kamera lehetőségeit még inkább kiaknázó Nokia Camera Extras.
Hír 9
Előzmények
-
Nokia Reaction – kényelem a maximumon
Elegáns, egyszerű és kényelmes Bluetooth fülhallgatóval rukkolt elő a Nokia.
Hír 10
-
Nokia – vezetőváltások, leépítések, kiszervezések
További tízezer alkalmazottól, három felső vezetőtől és a prémium modellekre fókuszáló Vertu üzletágától vált meg a Nokia.
Hír 256
-
Windows Phone 8 – 3D Nokia navigációval
A Microsoft új telefonos platformjában a Bing Maps helyét a Nokia 3D navigációs megoldása veheti át.
Hír 37
-
Nokia World – több részletben
A hatalmas rendezvény helyett idén várhatóan több specifikus felvonásban kerül megrendezésre a Nokia évenkénti sajtóeseménye.
Hír 1
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
ph A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
Hamarosan érkezik a Philips legolcsóbb OLED tévéje
ph A belépő szintet képviselő OLED759 a Titan OS nevű rendszert használja.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Mercedes topic
- Konzol Screenshot
- Vicces képek
- Asztalos klub
- PC-re tart a God of War Ragnarök?
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Google Chromecast topic
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...