Mike Lazaridis és Jim Balsillie, a RIM vezérigazgató párosa azonnal visszautasította az Apple antenna-dizájnnal kapcsolatos azon álláspontját, mely szerint minden telefonnak megvan a gyenge pontja, így tulajdonképpen a térerő visszaesése teljesen normális. A BlackBerry Bold 9700-at ért vádak a két cégvezető szerint nem valóságosak, hiszen a RIM rengeteg időt és pénzt fordított a megfelelő antenna-elrendezés kidolgozására, melyhez több mint 20 év tapasztalat áll rendelkezésre. A RIM első emberei szerint az Apple csupán a saját hibás dizájnja miatti hibáról szeretné elterelni a figyelmet a konkurens modellek befeketítésével, miközben azok gyenge térerő esetén, tok nélkül is használhatóak hívásra és adatátvitelre a megszokott kéztartások esetén. Mike Lazaridis és Jim Balsillie szerint cégük nem véletlenül kerüli az iPhone 4 dizájn-orientált szemléletét, hiszen cégük mindig is arra törekedett, hogy olyan készülékekkel rukkoljanak elő, melyek a felhasználók által megszokott kéztartások esetén, még gyengén lefedett területeken is stabil adat- és hangátvitelt biztosítanak. A RIM tehát visszautasítja Steve Jobs azon stratégiáját, hogy egy hibás dizájn döntés miatt a piac többi szereplőjét próbálja meg lejáratni, de arról egyelőre nincs információ, hogy a RIM jogi útra kívánja-e terelni az ügyet.
A RIM vezetői elutasítják Steve Jobs állásfoglalását
Azóta történt
-
Nokia: Egy telefonban az antenna a legfontosabb
A RIM mellett a Nokia is visszautasította az Apple antennákról alkotott álláspontját, hiszen egy telefon alapvető funkciója a hívások kezelése, mely nem eshet a dizájn áldozatául.
Hír 94
-
A Samsung és a HTC is felszólalt az iPhone 4 ügyben
Az antenna-ügyben érintett másik két gyártó is visszautasította az Apple problémakezelését, míg a dél-koreai KT szolgáltató két hónappal elhalasztotta az iPhone 4 piaci debütálását.
Hír 38
Előzmények
-
Bloomberg: Az Apple tudott az iPhone 4 hibáiról
A Bloomberg értesülései szerint az Apple mérnökei már tavaly jelezték a vételi hibákat, melyek az újonnan legyártott modellekben már javításra is kerültek.
Hír 104
-
Törli az antennával kapcsolatos fórumokat az Apple
Az Apple hivatalos terméktámogatás oldaláról nyomtalanul eltűntek az iPhone 4 antennájával kapcsolatos fórumok.
Hír 132
-
Apple: Csak a térerő-visszajelzés hibás
Az Apple hivatalos közleménye szerint az iPhone 4 antennája tökéletes, csak a térerő-visszajelző algoritmus hibás.
Hír 379
Hirdetés
Percről percre
it Miközben Kínában adatközpontot építhet Elon Musk és a Tesla, addig Indonézia kapcsán akkumulátorgyár felépítését fontolgatják.
gp A szkizofréniától és rabszolga-kereskedőktől egyaránt szenvedő Senua újabb különleges utazásra indul, ezúttal a messzi észak ősi istenekkel és modern kegyetlenséggel teli vidékére.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Még idén hozza a Lunar és Arrow Lake-et az Intel
ph A vállalat az év második felében lőné el a puskaporát.
xDefiant - Íme a végleges gépigény
gp Az ingyenes FPS a mia naptól végre játszható lesz minden platformon.
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.