A Gizmodo értesülései szerint a közelgő CES alkalmával nem csak a HTC mellett a Samsung is előrukkol majd első 4G LTE hálózatokhoz tervezett készülékével, mely várhatóan az amerikai Verizon Wireless hálózatán fog debütálni. Az alábbi képen látható, Android 2.2.1 alapokon nyugvó dél-koreai jövevény pontos specifikációja egyelőre nem ismert, de annyi biztosra vehető, hogy TouchWiz kézélólfelülettel és integrált Bing szolgáltatások nélkül érkezik, mely utóbbi korábban a szolgáltató legtöbb Android alapú modelljén elérhető volt. Hazánkban a 4G LTE hálózatok térnyerése a következő egy-két évben nem várható, hiszen a megfelelő lefedettség elérése komoly pénzügyi ráfordítást igényelne, mely az alacsony árú internetes tarifákból nehezen lenne kigazdálkodható.
Azóta történt
-
HTC: Érkezik az első 4G LTE mobil
A HTC hivatalos weboldala is megerősítette az első 4G LTE mobil jövő hét csütörtöki bemutatását.
Hír 2
-
Fotókon a HTC Thunderbolt
Kamerák előtt pózolt a 4G LTE hálózatok kezelésére is alkalmas HTC Thunderbolt.
Hír 37
Előzmények
-
Fotón a HTC EVO Shift 4G
Kamerák előtt pózolt az Android alapokon nyugvó HTC EVO 4G kisebbik testvérének szánt QWERTY csúszka.
Hír 13
-
4G LTE mobilon dolgozik a Motorola
Az amerikai Verizon Wireless is megerősítette a 4G LTE hálózatokhoz tervezett Motorola modellek érkezését.
Hír 12
-
Long Term HSPA Evolution: 650 Mbps sebességgel
Továbbfejlesztett HSPA hálózatokon is villámgyors letöltést ígér a Nokia Siemens Networks.
Hír 5
-
HP webOS: LTE és HSPA+ jövőre
Jon Rubinstein szerint a számos új fejlesztőnek köszönhetően jelentősen felgyorsult a webOS platform fejlesztése.
Hír 0
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.