Az Antenna Hungária és a Vodafone Magyarország szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy együttműködnek a DVB-H technológián alapuló mobiltelevíziós szolgáltatások Magyarországi bevezetése technikai feltételeinek és üzleti modelljeinek kidolgozásában. A megállapodás szerint a két cég várhatóan idén ősszel közös felhasználói teszteket végez majd. A rivális T-Mobile és az Antenna Hungária áprilisban indította el közös mobiltévés kísérletét.
A földfelszíni digitális televíziózás egyik legígéretesebb új üzleti lehetősége a mobiltelefon-készülékekre nagyszámú, akár 15-20 élő televíziós csatornát sugárzó DVB-H (Digital Video Broadcasting - Handheld) technológia, amely a már több országban bevezetett DVB-T rendszerrel megegyező szabványra épül, annak mobilkörnyezethez való adaptációja. A műsorszóráson alapuló mobiltelevíziós szolgáltatásokban mind a műsorszóró cégek, mind a mobiltávközléssel foglalkozó társaságok igen komoly piaci lehetőséget látnak. Ennek tudható be, hogy az elmúlt két év során számos európai országban hoztak létre kísérleti DVB-H rendszert, és Olaszországban már a kereskedelmi szolgáltatás is megindult három szolgáltatónál, köztük a Vodafone olaszországi leányvállalatánál. A magyar Parlament a napokban fogadta el a műsorterjesztésről és a digitális átállás szabályairól szóló törvényt, amely értelmében a rendszer kiépítésére vonatkozó pályázatokat idén október 31-ig ki kell írni.
DVB-H vagy 3G/HSDPA?
A 3G mobilhálózatokon keresztül jelenleg ún. streaming technológiával továbbítják a videókat, ilyen tévéadások már ma is elérhetők a Vodafone live! szolgáltatásai között. A 3G hálózaton terjesztett tévéadások ugyanakkor a csatlakozók számától és az adott csatorna videominőségétől függően esetenként akadozhatnak, így a szolgáltatók gyakran a videók képminőségét igyekeznek úgy optimalizálni – például a felbontás vagy a frissítési frekvencia csökkentésével –, hogy egy időben a legtöbb előfizető élvezhesse az adott felvételt.
A DVB-H szabványon alapuló műsorsugárzás legfőbb előnye, hogy teljesen mindegy, hogy száz vagy tízezer előfizető nézi-e a sugárzott adást, a képminőség kifogástalan szinten tartható. E technológia széles körű kereskedelmi alkalmazása a műszaki szabványok véglegesítése és az üzleti modellek megszilárdulása után, várhatóan 2008 közepétől indulhat el.
A Vodafone is a mobiltévé bevezetésén dolgozik
- Írta: Polacheck
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Vodafone Magyarország
Azóta történt
-
Európai szabvány lett a DVB-H
A mobil tévészolgáltatások európai szabványa lett a Nokia által szorgalmazott DVB-H.
Hír 3
-
DVB-H működés közben
Hazánkban is elindult kísérleti jelleggel az európai szabványú mobiltévé. Az olimpiát már ezen nézzük?
Elemzés 62
Előzmények
-
A Pannon nyert, a többiek vesztettek májusban
Egyedül a zöld szolgáltató részesedése növekedett.
Hír 43
-
Üzleti vezetékes szám opció a Vodafone-tól
Már mobilon is fogadhatóak a vezetékes hívások. Sajtóközlemény
Hír 0
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.