A Reuters állítása szerint egy magát megnevezni nem kívánó Microsoft vezető nemrég azt nyilatkozta, hogy cége egy másik befektetővel karöltve a Yahoo akvizícióját fontolgatja, mely jelentős lökést adhat a keresési technológiák fejlesztésében. A Microsoft 2008-ban egyszer már ajánlatot tett konkurensére, de akkor tárgyalások végül kudarcba fulladtak. Az AllThingsD szerint a felvásárlás körüli hírverés csak puszta spekuláció, mivel az amerikai szoftveróriás nem kíván keresési technológiák terén bővíteni, legalábbis egyelőre. A Carol Bartz által vezetett Yahoo kapcsán számos más lehetséges felvásárló is szóba került, melyek között a DST Global, a Providence Equity Partners, az Alibaba, a Hellman & Friedman és a Silverlake Partners is szerepel.
A Yahoo felvásárlását tervezi a Microsoft?
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
- Yahoo! Inc.
Előzmények
-
Az Amazon kezébe kerülhet a webOS?
A VentureBeat informátorai szerint a HP sikertelen webOS üzletágának felvásárlását fontolgatja az Amazon.
Hír 3
-
A Samsung is fizet az Android után
A Samsung-Microsoft megállapodás értelmében minden piacra dobott Android-alapú készüléke után licencdíjakat fizet a dél-koreai gyártó.
Hír 61
-
A Google számára bármennyit megért a Motorola
A legfrissebb információk szerint az eredeti ajánlatánál harmadával többet fizetett végül a Google.
Hír 11
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Hisense LCD és LED TV-k
- Kerékpárosok, bringások ide!
- EAFC 24
- Dacia topic
- Milyen NAS-t vegyek?
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Videós, mozgóképes topik
- Milyen processzort vegyek?
- Melyik okostelefont vegyem? OFF topik
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- További aktív témák...