Idén úgy tűnik, hogy igen kiélezett versenyre lehet számítani az alsóbb árkategóriákban is, hiszen a Huawei G520 mellett a ZTE is rendkívül erős megoldásokkal próbál csábítani. A kínai gyártó négy rendkívül energiatakarékos Cortex-A7 magot felvonultató MediaTek MT6589 processzor köré épülő óriásmobilja azonban számos fronton túllicitálja a konkurens termékeket, hiszen az előzetes információk szerint 5 hüvelykes HD kijelzővel és két SIM foglalattal érkezik majd. A nettó 240 dollárért piacra kerülő ZTE U956 emellett LED villanóval ellátott 8 megapixeles kamerával, 1 GB RAM-mal és microSDHC kártyahellyel is rendelkezik majd, vagyis egyáltalán nem jelenthet komoly kompromisszumot a mindennapi felhasználás során.
Azóta történt
-
Ascend W1 – a legolcsóbb WP8 modell?
A Huawei komoly árversenyre készül az első Windows Phone 8 alapokon nyugvó mobiljával.
Hír 50
-
Európa olcsóbb okostelefonokat akar
A France Telecom beszámolója szerint a vásárlók egyre inkább a mérsékelt árfekvésű okostelefonokat keresik.
Hír 49
Előzmények
-
Huawei G520 – filléres négymagos
Szélsebes MediaTek processzor köré épülő, mérsékelt árfekvésű Android-alapú okostelefonnal bővítette kínálatát a China Mobile.
Hír 32
-
ZTE Grand S
A ZTE csúcsgépe öt hüvelykes FullHD kijelzőt és 13 megapixeles kamerát, a számítási műveletekért egy Snapdragon S4 Pro lapkak felel.
Hír 142
-
ZTE P945 – újabb óriásmobil
Hatalmas kijelzővel szerelt okostelefon leleplezésére készül a kínai ZTE.
Hír 99
-
Újabb fotón a ZTE Nubia Z5
Ezúttal hivatalos sajtóképen is látható a Full-HD kijelzővel szerelt, mindössze 7,6 milliméter vastag ZTE csúcsmobil.
Hír 69
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Építő/felújító topik
- Sarokba szorította a Huawei az Apple-t Kínában
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- iOS alkalmazások
- Kínos ügy lett az OpenAI Scarlett Johansson-botránya
- Steam topic
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Mobil flották
- Milyen RAM-ot vegyek?
- További aktív témák...