A E-TEN megvásárlásával az Acer megvetette a lábát a PDA-k és okostelefonok piacán is. A gyártó termékeivel kapcsolatban egyre több pletyka kapott szárnyra, és mint azt hallani lehetett nem csupán Windows Mobile, hanem Android alapú termékekre is lehet számítani még az idén. Meg nem erősített források szerint az Acer termékek először csak Európa és Ázsia számára lesznek majd elérhetőek, mivel az Egyesült Államokban történő bevezetés 2010 előtt nem várható. A Gearlog ara alapozza következtetéseit, hogy az amerikai szolgáltatók csak a jövő évben tervezik az Acer portékáinak bevezetését, szolgáltatói támogatás nélküli kártyafüggetlen változatok piaci bevezetése pedig általában nem túl kifizetődő az óceán túlpartján.
Acer mobilok először az öreg kontinenseken
Azóta történt
-
Okostelefonokat fejleszt a ViewSonic
Az Acer és Dell után a ViewSonic is saját okostelefonokkal kíván piacára lépni.
Hír 5
-
Érkeznek az Acer mobilok
Az Acer Európa és Ázsia bizonyos régióiban versenyképes áron fogja kínálni termékeit.
Hír 17
-
Fotón a Snapdragon alapú Acer F1
A Computex alkalmával kipróbálható volt az 1 GHz-es Snapdragon alapú Acer üdvöske.
Hír 11
-
Kapható a WVGA kijelzős Acer F900
Már kapható a 3,8 hüvelykes WVGA kijelzővel szerelt Acer F900.
Hír 9
Előzmények
-
Acer: Számos Android alapú termék készül
Az Acer egyelőre telefonokban kívánja csak használni a Google operációs rendszerét.
Hír 5
-
Acer Tempo X960 - erre nem számítottunk
Az Acer legújabb tenyérgépe szinte teljesen szakított az E-TEN-ek formavilágával, továbbá egy teljesen egyedi felhasználói felületet is kapott.
Elemzés 36
-
Snapdragon alapú Acer a láthatáron
Szeptemberben érkezhet a 800 MHz-es Qualcomm Snapdragon processzorral szerelt Acer mobil.
Hír 10
-
Android alapú Acer A1 szeptemberben
Az Acer várhatóan szeptemberben dobja piacra az első Google Android platform köré épített mobilját.
Hír 11
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Diablo IV
- Kutya topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Milyen processzort vegyek?
- Külföldi rendelések: boltok, fizetés, postázás
- Arch Linux
- További aktív témák...