Hirdetés

Adobe 10.1 támogatással érkezik az Android 2.2?

Kevin Lynch, az Adobe műszaki igazgatója hivatalosan is megerősítette, hogy az Android rendszerre fejlesztett Flash Player 10.1 első publikus béta változata a májusban megrendezésre kerülő Google I/O fejlesztői konferencia alkalmával kerül bemutatásra, melyet követően júniusban már végleges változatban is letölthetővé válik. Az időzítés több szempontból is érdekesnek tűnik, hiszen a keresőóriás várhatóan szintén május végén mutatja majd be a Froyo néven fejlesztett Android 2.2 platformját is, vagyis nem kizárt, hogy az Adobe megoldása végül az új rendszer szerves részévé válik. Mint ismeretes, a Google célja, hogy a következő két Android frissítés segítségével egységesítse operációs rendszerét, vagyis várhatóan az Android 3.0 már szinte minden rendszerkomponense frissíthető lesz majd utólag, a szolgáltatótól és a készülékgyártótól függetlenül.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés