Chris Weber, a Nokia észak-amerikai regionális vezetője a Business Insider-nek elárulta, hogy cége minden korábbinál agresszívabb árverseny segítségével szeretné meghódítani az amerikai piacokat. A részlegvezető szerint az első Windows Phone Mango alapú készülék idei premierjét követően jövőre számos új ajánlat is piacra kerül, melyek közül néhány a legolcsóbb Android modelleknél is kedvezőbb árfekvésű lesz. Pontos részletek persze nem kerültek nyilvánosságra, de Weber szerint az új termékstratégia révén a Nokia visszatérése történelmet írhat. A Business Insider értesülései szerint a Microsoft az okostelefonok mellett az internettáblák és a számítógépek kapcásán is számít a Nokia együttműködésére, mely révén széles piacokat lefedő, komplett ökoszisztéma kiépítésére is lehetőségük nyílik.
Azóta történt
-
A viszonteladók képzését tervezi a Microsoft
A rövidesen piacra kerülő Windows Phone Mango készülékek sikerét a Microsoft új marketing taktikával szeretné biztosítani.
Hír 85
Hirdetés
Percről percre
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
it Miközben Kínában adatközpontot építhet Elon Musk és a Tesla, addig Indonézia kapcsán akkumulátorgyár felépítését fontolgatják.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Extra magokkal tömi ki AmpereOne szerverprocesszorát az Ampere
ph Ehhez a TSMC 3 nm-es eljárása ad alapot, ráadásul új technológiák is érkeznek.
V Rising - Végre tudjuk hogy mikor érkezik a PS5-ös kiadás
gp A PC-s teljes verzió már egy ideje játszható, hamarosan konzolra is megérkezik a játék.
Még idén hozza a Lunar és Arrow Lake-et az Intel
ph A vállalat az év második felében lőné el a puskaporát.
xDefiant - Íme a végleges gépigény
gp Az ingyenes FPS a mia naptól végre játszható lesz minden platformon.
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Megvásárolható a legolcsóbb kagylótelefon
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- AMD vs. INTEL vs. NVIDIA
- Horgász topik
- Motorola Moto G54 5G Power Edition - nem merül le
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Steam topic
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Fotók, videók mobillal
- iPhone topik
- További aktív témák...