Számos autógyártó biztosít már ügyfeleinek olyan elektromos autós töltési megoldást, amely egyfajta aggregátor szolgáltatásként kínál több töltőhálózaton is működő megoldást, így tesz a BMW is. Ezeknek a szolgáltatásoknak alapvetően az a lényege, hogy egységáron érhetik el a felhasználók a töltést, függetlenül attól, hogy melyik szolgáltató töltőjéhez állunk oda (kivételt képez az Ionity). A BMW Charging is egy ilyen szolgáltatás, ám több változás is zajlott az utóbbi időszakban.
Egyrészt eddig a BMW Charging egy különálló alkalmazásként jelent meg, ahol a belépési adatok megadását követően lehetett indítani a kompatibilis töltőállomásokon a töltést. Ez a funkció azonban beköltözött a myBMW alkalmazásba, ami azt is jelenti, hogy valóban csak azok tudják igénybe venni, akik BMW-vel rendelkeznek. Mint az e-autós körökben ismert, az utóbbi időben jelentősen megemelkedtek a hazai töltőállomásoknál, főleg a Mobility oszlopoknál, ezt pedig a BMW Charging is követi.
Az új tarifák február 1-től lépnek életbe az alábbiak szerint:
Mint látható, az AC töltés ára 16 forinttal, a DC töltés pedig 5 forinttal emelkedik csupán, ami jóval kisebb léptékű változás, mint amit mondjuk az ügyfelek a Mobility oszlopain tapasztalhatnak. Ha a külföldi használati árak változását is megnézzük, akkor azt fogjuk látni, hogy a legnagyobb mértékben pont a mi régiónkban emelkednek az árak, van olyan ország, ahol nincs egyáltalán változás (például a Baltikumban, vagy Luxemburgban és Görögországban), általában 10-20%-os növekmény figyelhető meg, a finneknél viszont például hétszeresére ugrik az AC töltés ára, de a Skandináviában egyébként is az átlagnál nagyobb emelkedés látszik a tarifákban.
Noha az utóbbi időben a Mobility drasztikus áremelése miatt itthon már sok helyen elkezdődött a matek, hogy egy ponton túl az e-autók üzemanyagköltsége elvesztette versenyképességét a belsőégésű megoldásokkal szemben, ám az otthoni töltéssel még mindig jóval kedvezőbb a helyzet, adott esetben pedig érdemes az autónk gyártójának ajánlatait végignézni, mert ahogyan a BMW-nél is látszik, ezek az aggregátor szolgáltatások sok esetben kedvezőbbek tudnak lenni.