A The Verge értesülései szerint rövidesen leleplezésre kerülhet a Lumia 920 utódja, mely igazi érdekessége az alumínium burkolat használata lehet. Műszaki paraméterekről egyelőre nincs sok információ, csupán annyit tudni, hogy a „Catwalk” belső néven fejlesztett jövevény a platform korlátai miatt nem sokban különbözhet majd közvetlen elődjétől. A Lumia 920 utódja mellett két további készülék bemutatására is számítani lehet, melyek természetesen az alsóbb árszegmensben próbálnak szerencsét. Pletykák szerint a Nokia idén már az agresszív árazású Lumia 5xx szériában is elérhetővé teszi majd a Windows Phone 8 operációs rendszert, mely mellett a Microsoft következő rendszerfrissítése valószínűleg már a Full-HD felbontású megjelenítők kezelésére is lehetőséget teremthet.
Azóta történt
-
Jön a Lumia 820 és 920 „Portico” frissítése
Más régiókban is elérhető az Egyesült Államokban már decemberben kiadott Windows Phone 8 javítócsomag.
Hír 121
-
Elérhetőek a Lumia 920 tokok
Néhány régióban már elérhető a Nokia lágy-szilikon és asztali állványként is használható bőrtokja.
Hír 36
-
Lumia 41 megapixeles PureView kamerával
A hónap végén debütálhat a Nokia „EOS” belső néven fejlesztett fotózásra kiélezett csúcsmobilja.
Hír 159
-
Kelendő a ciánkék Lumia 920
Pillanatok alatt szétkapkodták a Nokia Kína által piacra dobott Windows Phone 8 csúcsmodell exkluzív színváltozatát.
Hír 33
Előzmények
-
Lumia 920 – alábecsült piaci igények
A finn gyártó jelentősen alulbecsülte a Windows Phone 8 termékpaletta iránti érdeklődést, mely világszerte komoly ellátási zavarokat eredményezett.
Hír 213
-
Megérkezett a Nokia WP8 PR1.1 frissítése
Az észak-amerikai régióban már elérhető a Lumia 820 és 920 nagyszabású szoftverfrissítése.
Hír 61
-
Újraforgatva: Lumia 920 optikai stabilizálás
A Lumia 920 nagy port kavart bemutatófilmje után rajongók végül magával a készülékkel is újraforgatták a biciklis jelentet.
Hír 52
-
Lumia 920 – 2,5 milliós előrendelés
Kínai források szerint a vártnál jóval erősebb az érdeklődés a finn gyártó Windows Phone 8 csúcsmodellje iránt.
Hír 94
Hirdetés
Percről percre
it Új eszközökkel ösztönözné a programozókat a Microsoft, hogy még több AI-t hozzanak el a Windowsba.
ph Egy olcsóbb és egy drágább verziót is kipróbáltunk az MSI belépőszintre pozicionált játékos noteszgépéből.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Ilyen lesz az Astor: Blade of the Monolith
gp A C2 Game Studio nemrég átnevezett játéka a tervek szerint a hónap végén debütál.
Sokkolóan drága az idei csúcs TCL tévé
ph A 114 hüvelykes képátlóval bíró 4K Mini LED QLED tévé árából egy egész korrekt autót lehet venni.
Befutott a The First Descendant legújabb fejlesztői videója
gp Napokon belül indul az utolsó nyílt béta, amelyen sajnos csak a PC-sek vehetnek részt.
Ezért jött hardveres sugárkövetés nélkül a Hellblade II
ph A Microsoft saját nagy címe ötközött bele először a DirectX Raytracing masszív limitációjába.
Steamre tart a Kingdom Hearts sorozat
gp Jövő hónaptól végre a Valve áruházából is beszerezhetjük az ismert szériát.
Aktívan készül az LPDDR6 és DDR6 szabvánnyal a JEDEC
ph Egyelőre még egyik opció sincs véglegesítve, de a várható sebesség körvonalazódik.
Teaser traileren a Delta Force: Hawk Ops
gp A rövid betekintés után a jövő hónapi Summer Game Festen láthatunk további részleteket a játékról.