Elsőként az Egyesült Királyságban a T-Mobile ügyfelei számára lesz elérhető a Samsung Galaxy S Android 2.2 Froyo frissítése, mely két-háromszoros sebességnövekedéssel kecsegtet. Úgy tűnik, hogy a frissítések érkezése piaconként kissé elétrő lesz, hiszen Spanyolországban egészen október végéig kell majd várni az új szoftver érkezéséig, vagyis a lokalizáció és a szolgáltatói engedélyezési procedúra piaconként más-más időt vehet igénybe. Egyelőre nem tudni, hogy a hazánkban forgalomba hozott változatokhoz mikor lesz elérhető a Google legújabb platformja.
Előzmények
-
Samsung Galaxy S Femme: Aveda készítményekkel
A rózsaszínbe öltöztetett Galaxy S Aveda készítményekkel és beépített szépségápolási tanácsadóval a fedélzetén érkezik.
Hír 25
-
Egymillió Galaxy S az Egyesült Államokban
Alig másfél hónap alatt több mint egymillió Samsung Galaxy S talált gazdára csak az Egyesült Államokban.
Hír 16
-
Edzett üveg védi a Galaxy S érintőkijelzőjét
Az Apple iPhone-ban is alkalmazott „Gorilla Glass” védi a Samsung Galaxy S érintőkijelzőjét.
Hír 25
-
DivX HD minősítést kapott a Galaxy S
Hivatalosan is DivX HD minősítést kapott a Samsung Super AM-OLED érintőkijelzővel szerelt Android alapú készüléke.
Hír 59
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.