Android ICS – 4,9 százalékos részesedéssel

Már az Android 4.0 Ice Cream Sandwich kiadásakor látható volt, hogy a korábbi telefonos platformtól jelentősen eltérő belső felépítés miatt a gyártók számára komoly nehézségeket okozhat majd az egyedi felületek és szolgáltatások átültetése, mely révén az új változat lassú térnyerése már jó előre borítékolható volt. A tavaly október 19-én bemutatott változat jelenleg csupán 4,9 százalékos relatív részesedéssel bír, mely persze az április elejei 2,9 százalékhoz képest még így is komoly előrelépést jelent. Meglepő módon azonban a másfél éves Gingerbread változat részaránya is emelkedő tendenciát mutat, hiszen mára már az Android világ 64,4 százalékát uralja, miközben a Froyo-alapú modellek aránya 20,9 százalékra mérséklődött. A Google várakozásai szerint a következő néhány hónap során az Android 4.0 Ice Cream Sandwich térhódítása jóval látványosabb lesz, hiszen az új készülékek bevezetése mellett egyre több korábbi modellre is elérhetőek lesznek a rendszerfrissítések.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés