Ha lassan is, de úgy tűnik, hogy kezd beindulni a Google szekere, hiszen számos partnerének köszönhetően egyre nagyobb térhez jut az Android operációs rendszer. A Boy Genius Report értesülései szerint a januártól márciusig tartó negyedév során az Egyesült Államokban már a második legnépszerűbb okostelefon platform lett az Android, méghozzá 28 százalékos piaci részesedésével, és ha a trend tovább folytatódik, akkor hamarosan maga mögé utasíthatja az immáron mindössze 36 százalékos részesedéssel rendelkező RIM BlackBerry operációs rendszert is. Az Apple iPhone OS mindössze 21 százalékos részesedése elsősorban annak köszönhető, hogy tavaly július óta nem jelent meg új készülék, és nyilván sok potenciális vásárló inkább megvárja az év második felében piacra kerülő 4G/HD kiadást. Európa és Ázsia jelentős részén a kép egészen másképp fest, hiszen ezen régiókban a Symbian modellek iránti kereslet a legerősebb.
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Ingatlanos topic!
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Ukrajnai háború
- Víz- gáz- és fűtésszerelés
- Elden Ring
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- További aktív témák...