A T-Mobile G1 Android alapú készülékhez már elérhető az RC33 firmware, mely több javítást és néhány új funkciót is tartalmaz. Az újdonságok között szerepel a hangalapú Google keresés, az MMS-ben érkezett képek elmentésének lehetősége és az Android Market online oldalról érkező üzenetetek kéretlen levélnek történő minősítése (spam). Szintén újdonság, hogy az új szoftver már képes figyelmeztetni arra, ha elérhetővé vált egy új firmware, illetve arra is, ha az Android Market online katalógusból letöltött alkalmazásból újabb verzió is elérhetővé vált. Az újdonságok mellett az alapszoftver hibajavításokat is tartalmaz. Stabilabbá vált az üzenetkezelés, megszűntek a bekapcsolást követő fagyások, WLAN ki- és bekapcsolása esetén ezentúl nem kell kilépni az IM kliensekből, és a naptári bejegyzések időnként elmaradó figyelmeztetései is javítva lettek.
Azóta történt
-
Archos internettábla Android alapokon
Az új Archos 5 hüvelykes érintőkijelzővel és 500 GB-os háttértárral rendelkező médialejátszó-internettábla kombó mindössze 10 milliméter vastag.
Hír 8
-
Android VGA felbontásban
A SIM Technology az egyik VGA kijelzős mobilján Androidra cserélte a Windows Mobile rendszert.
Hír 11
-
Kogan Agora óriási kijelzővel
Egyelőre még csak papírtigris a 3,8 hüvelykes érintőkijelzővel szerelt Android alapú készülék.
Hír 10
-
A fejlesztői Android mobilokra nem lehet alkalmazást venni
A Google nem teszi lehetővé a megvásárolt alkalmazások futtatását kártyafüggetlen Android G1 mobilokon.
Hír 12
Előzmények
-
Kipróbálható az Android virtuális gombsora
A Google Android platformja nemsokára hardveres gombsor nélkül is használhatóvá válik.
Hír 1
-
Videón a T-Mobile G1 multitouch funkciója
Az Android platform és a T-Mobile G1 készülék rejtett multitouch funkciója végül kiaknázásra került.
Hír 9
-
G2 néven érkezik a HTC Sapphire
A HTC idén több Android alapú mobillal is előrukkol majd, melyek közül a G2 néven debütáló Sapphire már kémfotókon is látható.
Hír 23
-
Tovább késik a Kogan Agora
Az olcsó ausztrál Android mobil esetleges kompatibilitási nehézségek miatt csúszik.
Hír 7
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Büszke apukák és anyukák topikja
- DIGI Mobil
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Honor 90 - modellalkat
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Fotók, videók mobillal
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- További aktív témák...