A Rovio közleménye szerint a számos platformra elérhető Angry Birds sorozat népszerűsége továbbra is töretlennek tűnik, hiszen csak idén több mint 350 millióan töltötték le a játékot. Ez persze már önmagában is kiemelkedő teljesítmény lenne, ám a tavalyi eladásokkal és a számítógépes változatokkal együtt a teljes letöltések száma már milliárdos szintre lépett. A finn játékfejlesztő számára a játék nagyjából 108 millió dolláros bevételt jelentett, mely a 200 milliósra duzzadt aktív ügyfélbázisnak köszönhetően idén még tovább emelkedhet. Az Angry Birds Space például mindössze három nap alatt 10 millió felhasználóhoz jutott el, míg 35 nap alatt már 50 milliós szintre lépett.
Angry Birds – túl az egymilliárdon
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
- Rovio
Azóta történt
-
Angry Birds Lumia 610-re is
A Rovio már gőzerővel dolgozik a népszerű játékainak kevesebb memóriával rendelkező Windows Phone modellekre történő átültetésén.
Hír 75
-
Angry Birds Space – Utopia küldetés
Tíz új pályával érkezik a Rovio népszerű játékának legújabb küldetése.
Hír 39
-
Angry Birds Space Utopia – Androidra is
Az iOS változat után Android-alapú mobilokra is elérhető a „mérges madarak” űrbeli küldetésének gyilkos süteményekkel felturbózott kiegészítő küldetése.
Hír 10
-
Angry Birds Seasons – 30 új pályával
A súlytalanság állapotának kiélvezését követően víz alá küldi a Rovio a mérges madarait.
Hír 20
Előzmények
-
Hatalmas nyereséggel zárt a Rovio
Az Angry Birds népszerűségének köszönhetően 48 millió euró nyereséget tudott tavaly felmutatni a Rovio.
Hír 25
-
Angry Birds Space – Windows Phone mobilokra
A Rovio vezérigazgatója hivatalosan is cáfolta a Microsoft platformjának kihagyása körüli pletykákat.
Hír 30
-
Tavaszi androidos játékajánló
A mai játékajánlóban a legújabb Angry Birds mellett gladiátorharccal, vadnyugati vámpírok irtásával és a zombihadsereg megállításával is foglalkozunk.
Bemutató 85
-
Elérhető az Angry Birds Space
Android és iOS-alapú eszközökre egyaránt elkészült a madarak és négylábúak tojásokért folytatott ádáz küzdelmének űrbeli epizódja.
Hír 47
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- SSD kibeszélő
- Vodafone mobilszolgáltatások
- Microsoft Edge (a Windows Internet Explorer utódja)
- RAM topik
- Mesterséges intelligencia topik
- Drágábban indíthat az új iPhone SE
- Dacia topic
- CADA, Polymobil, és más építőkockák
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- További aktív témák...