Nem vagyok egy futó típus, mióta leszoktam a BKV-ról. Pedig fiatal koromban számos achievment fűzödött a nevemhez, például a Moszkván fentről induló busz elérése a következő megállóban, vagy a 85-ös befutása a Bányató utca kanyarjából. A Nike által gyártott mozgásérzékelős ketyere azonban kifejezetten érdekelt, lévén az iPodom gyári tartozéka a hozzá tartozó szoftver, amely elvileg mindenféle körülmények között méri, hogy mennyit, milyen gyorsan és hány kalóra elégetésével futottam le. A Starking pedig küldött egy ilyen motyót.

Ennek ellenére nem álltam neki cooper tesztet futni, a félmaratonra sem készülök, viszont járok rendszeresen focizni, ami ha nem is a legegzaktabb módszer a ketyere képességeinek felmérésére, iránymutatónak tökéletes. A Nike dobozában a helyet mindenféle papírok töltik ki, maga a célszerszám iszonyatosan kicsi, egy fél öngyújtónyi méretű, lekerekített szélű hasábocska, amelyen egy ideig kerestem a helyét a töltőnek, mígnem fel lettem világosítva, hogy ilyesmire nem lesz szükség. A ks izében ugyanis elem van, amitől az képes kommunikálni az iPoddal, s az egész szerkezet azért ekkora, hogy gond nélkül beletegyem a zoknimba, a boka mellett nem zavar, ki nem fog esni, a lábam rázkódását viszont csekkolja. Be lehet tenni a talpbetét alá is, rá lehet fabrikálni a cipőfűzőre - mindenki találja meg a szerinte legjobb helyet, a lényeg, hogy a lábbeli valamilyen módon a közelben legyen. Az elem állítólag egy-másfél évig bírja.

A szoftver elindítása után kicsit mászkálni kell a kütyüvel, hogy észlelje az iPod a jelenlétét. Ezután választhatunk egy listából, ahol workout néven futnak a különböző típusú gyakorlatok. Van cél nélküli, időre, távolságra és elégetett kalóriára vonatkozó beállítás. Miután nem várható el, hogy a lépéshosszunkat magától kitalálja a szoftver, ezért ahhoz, hogy egzakt számokat kapjunk, előbb egy rövidebb gyakorlatra szükség lesz, 10 perc séta elég, aztán 10 perc futás, majd megadjuk, hogy mekkora távolságot toltunk így le, s innentől kezdve a cucc kalibrálása meg is történt. Ha a súlyunkat is beütjük, akkor kalóriát is korrektül mér, választható, hogy férfi, vagy női hang adjon tájékoztatást a helyzetről.

Amikor elindítunk egy gyakorlatot, akkor választhatunk zenét. Ezt tolja a fülünkbe az iPod, ebbe pofázik bele az "edző", ha izgatjuk a készüléket menet közben, akkor státuszjelentést ad, félidőnél, majd kettő és egy perccel a vége előtt is szól. Van egy úgynevezett power song, amit kiválaszthatunk, ha kell a motiváció / adrenalin, akkor egy gombnyomással felfüggeszti a playlist játszását a szoftver és betölti a kiválasztott muzsikát, hátha ez jó hatással van a teljesítményünkre. Természetesen a rendszer menti minden ténykedésünket, ezért visszanézhatjük, hogy korábban az adott távot mennyi idő alatt futottuk le, vagy fordítva.

Élesben egy baráti focizáson próbáltam ki a készüléket. A 10 perces meccs alatt a szoftver szerint másfél kilométert nyomtam le, ami - ismerve a korlátaimat - túl jó eredmény, de ugyanakkor érthető. Hiszen minden rázkódást lépésnek vesz a kütyü, márpedig egy furmányosabb cselnél, egy lövésbe való belelépésnél az ember nem fut konkrétan, így nyilván túlzás az az érték, ami kijött. Ez a miskulancia az egyenes vonalú, egyenletes mozgást tudja lekövetni, legyen az séta, vagy futás. Arra mindenképpen jó volt a próba, hogy a jó idő eljövetelével kicsit szaladgáljak a környéken, hátha kedvet kapok az egészhez és jó hatással lehet a kondimra a történet, bár - és ezzel a hittel élek 30 éve - futni cél nélkül sík unalmas szerintem, ha a buszt kell elérni, a labdát, vagy üldöz egy sósvizi yeti, akkor hirtelen értelmet nyer a dolog. Megoldás: Godzilla soundtrack.