Az Engadget értesülései szerint a Japánt ért földrengések és szökőárhullámok során megsérült készülékeihez ingyenes javítást kínál az Apple, mely iránti igényüket június végééig jelezhetik az érintettek. Az ajánlat kizárólag iOS alapú készülékek, valamint asztali számítógépek, laptopok és nagyméretű kijelzők számára érvényes, az Egészségügyi Minisztérium által márciusban felsorolt, természeti csapással sújtott területek lakói számára. A japán Softbank szintén ingyenes pótlást ígért a hálózata által regisztrált, elveszett iPhone modellek helyett, valamint az amerikai és japán szolgáltatók összefogása révén a Japánba irányuló hívások is díjtalanok. Az Apple és a szolgáltatók által felajánlott javítások és cserék nyilván nem pótolják az elvesztett lakóházakat és más ingóságokat, de mindenképp szép gesztus a gyártó részéről.
Apple: Ingyen szerviz a földrengés károsultjainak
Azóta történt
-
Szombaton ingyen microSD memóriakártyákat osztogat a GsmLine
Aki július kilencedikén ellátogat a GsmLine-ba, ingyen kap egy microSD memóriakártyát, még akkor is, ha nem vásárol semmit.
Blogbejegyzés 128
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Lenovo Legion Slim 5 2023 késik az egér
- Elden Ring
- Windows 11
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Kerékpárosok, bringások ide!
- HDD probléma (nem adatmentés)
- Futás, futópályák
- Helldivers 2 (PC, PS5)
- További aktív témák...