p align="justify">A The Wall Street Journal értesülései szerint az amerikai Verizon Wireless ma mutatja be az Apple iPhone CDMA hálózatokhoz tervezett változatát, mely az előzetes információk alapján nem rendelkezik majd 4G LTE támogatással. Larry Solomon, az AT&T Wireless ügyfélkapcsolati igazgatója szerint a vörös óriás amúgy is túlterhelt hálózata nem fogja tudni megfelelően kiszolgálni az idei évre előirányzott 12 millió CDMA iPhone előfizetőt, hiszen a CDMA és EVDO hálózaton jelenleg is csupán 1 Mbps átviteli sebesség garantálható, míg az AT&T hálózata ennek több mint négyszeresére képes. Anthony J. Melone, a Verizon Wireless műszaki igazgatója szerint a hálózat igen komoly bővítésen esett át, mely megfelelően ki tud szolgálni bármilyen készüléket.
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Senua’s Saga: Hellblade II teszt
- EA Sports WRC '23
- Folyamatosan hazudott a bitcoin állítólagos feltalálója
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- Így nem hajlik, úgy kettétörik az új iPad
- iPhone topik
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Minecraft
- További aktív témák...