A Samsung és Apple véget nem érő szabadalomháborúja, egészen pontosan annak egyik fontos csatája az Egyesült Államokban az utóbbi fölényes győzelmével zárult, hiszen a bírák döntése szerint a dél-koreai cég több dizájn- és szoftverszabadalmat is szándékosan sértett meg, mely miatt egymilliárd dollár kártérítés megfizetésére kötelezték. A Samsung kálváriája ezzel azonban még nem ért véget, hiszen az Apple nemrég 22 modell import tilalmát kérte, melyek között olyan modellek is szerepelnek, melyek korábban nem szerepeltek az eredeti periratban. A készülékek teljes kitiltása természetesen hatalmas érvágás lenne a dél-koreai cég számára, még akkor is, ha ez az európai, ázsiai és ausztrál régiót nem érinti. Az Apple által megjelölt készülékek között a Galaxy S II és S III valamennyi változata, a Nexus, Illusion, Captivate Glide, Exhibit II 4G, Stratosphere, Transform Ultra, Admire, Conquer 4G, Dart, Galaxy Player 4.0 és 5.0, Galaxy Note 10.1, valamint a Galaxy Tab 8.9 és 7.0 Plus is szerepel, vagyis lényegében az összes stratégiailag fontos csúcsmodelltől szeretne megszabadulni az amerikai óriás.
Apple vs. Samsung – a végtelen történet
Azóta történt
-
Nem sért Apple szabadalmat a Motorola és a Samsung
A német bíróság szerint sem a Motorola, sem pedig a Samsung nem sértette meg az Apple érintőkijelzős szabadalmait.
Hír 234
-
Egyelőre nem bővíti a chipgyárát a Samsung?
A dél-koreai óriás az Apple csökkenő megrendelései miatt állíthatta le a félvezető gyáregységeinek bővítését.
Hír 14
-
Drágulnak az Apple processzorok
Ötödével magasabb áron gyártja riválisa számára az ARM-alapú processzorokat a Samsung.
Hír 69
Előzmények
-
Apple kontra Samsung - mi fog most történni?
Tényleg ennyire fontos lenne ez a döntés? Miért különleges az amerikai jogrendszer? Kérdezünk, elemzünk, válaszolunk.
Elemzés 817
-
Apple vs. Samsung – egymilliárd dolláros büntetés
A szilíciumvölgyi bíróság döntése szerint tudatosan sértett dizájnszabadalmakat a dél-koreai óriás, melyért egymilliárd dolláros kártérítést kell fizetnie.
Hír 466
-
Samsung: Nem Apple találmány a multitouch
A Samsung videóbizonyítéka szerint a Mitsubishi már 2003-ban bemutatta ezt a technológiát és az Apple ebből merítette az ötleteket.
Hír 186
-
Apple szabadalmakat licencel a Microsoft
A Windows Phone operációs rendszer kapcsán biztosan nem pereskedik majd az Apple, mivel a Microsoft minden szükséges dizájn szabadalmat licencel.
Hír 68
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Bugok, problémák a PROHARDVER lapcsaládon
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
- BestBuy ruhás topik
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Ennyibe kerülnek a Huawei Pura modellek Európában
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Építő/felújító topik
- Büszke apukák és anyukák topikja
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- További aktív témák...