David Brash, az ARM programmenedzsere nemrég egy fejlesztés alatt álló platform részleteiről árult el néhány információt, melynek neve hivatalosan nem került ugyan említésre, de a vezető valószínűleg a korábban kiszivárgott ütemterv szerinti „Eagle” kódnevű platformra utalhatott. Brash szerint a jelenlegi ARMv7-A architektúra bővítése után egyszerre több operációs rendszer párhuzamos futtatása is megoldható lesz, méghozzá mindegyik egyenként akár 4 GB RAM-mal is gazdálkodhat majd, mely révén a fizikailag megcímezhető memória határa jóval a jelenlegi szint fölé emelhető. Az új megoldás valószínűleg sokat lendíthet majd a Vmware mobil virtualizációs megoldásain is, mely révén a telefonon futó operációs rendszerek közötti váltás egyszerűen, néhány gombnyomással is elvégezhető lesz, sőt az erőforrások osztott kezelése is megoldott lesz. Az ARM Eagle platform piaci premierjének időpontja egyelőre nem ismert, de valószínűleg még egy-két év eltelhet a debütálásig.
Azóta történt
-
ARM Cortex-A15: Négymagos processzor 2,5 GHz-en
A jelenleg elérhető processzoroknál legalább ötször gyorsabb lesz a 2013-ban debütáló ARM Cortex-A5 Eagle.
Hír 23
Előzmények
-
Cortex Eagle alapú processzort tervez a TI
A Texas Instruments már gőzerővel dolgozik az ARM Cortex-A9 alapú processzorok utódján.
Hír 2
-
ARM megoldásokat licencel a Microsoft
A Reuters értesülései szerint az ARM architektúra licencelése mellett döntött a Microsoft.
Hír 3
-
ARM Eagle: Messze a Cortex-A9 felett
Az ARM Eagle a villámgyors Cortex-A9 magnál is lényegesen gyorsabbnak ígérkezik.
Hír 23
-
ARM Cortex-A9 az Intel Atom ellen
Az ARM Cortex-A9 alapú megoldások az Intel Atom processzorok számára is komoly konkurenciát jelenthetnek.
Hír 48
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Eredeti játékok OFF topik
- Háztartási gépek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Alternatív kriptopénzek, altcoinok bányászata
- Melyik tápegységet vegyem?
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Anime filmek és sorozatok
- További aktív témák...