A piac első átlátszó megjelenítővel szerelt mobiltelefonja, a Sony Ericsson Xperia Pureness, az egyedisége ellenére sem vált sikertermékké, melyért csak részben okolható a kissé elrugaszkodott árfekvése. Az igazi probléma sokkal inkább a technológiai bravúr öncélú alkalmazása volt, hiszen az áttetsző panel tulajdonképpen teljesen feleslegesen foglalta el az értékes helyet. Az alábbi videón látható Fujitsu és NTT docomo koprodukcióban azonban a transzparens megjelenítő kettős érintésérzékeny réteget is kapott, vagyis a megjelenítő hátoldalát „kapirgálva” is vezérelhető. A technológia öncélúságát persze ezek a trükkök is nehezen leplezik, hiszen a képernyő mögötti ujjak folyamatos láthatósága nehezen ellensúlyozza a nagyobb kapacitású akkumulátor előnyeit, mely bizony pont a méretes megjelenítő mögött kaphatott volna helyet.
Azóta történt
-
Kiemelkedő gombok az érintőkijelzőn
A Tactus Technology újszerű megoldása révén kitapintható gombok hozhatóak létre az érintőkijelzők felületén.
Hír 37
-
Fujitsu Arrows V F-04E – a maximalista
HD kijelzővel, négymagos processzorral, 64 GB belső memóriával és ujjlenyomat-olvasóval szerelt víz és porálló 4G LTE mobillal rukkolt elő a Fujitsu.
Hír 22
-
Átlátszó okostelefon prototípus Tajvanból
A Polytron Technologies még az év vége előtt piacra szeretné dobni a világ első átlátszó okostelefonját.
Hír 93
Előzmények
-
Explay Crystal – két SIM és átlátszó kijelző
A Sony Ericsson Xperia Pureness formavilágából építkezik az orosz Explay átlátszó megjelenítővel szerelt megoldása.
Hír 17
-
A Fujitsu kezében a Toshiba telefonos részlege
A Fujitsu kivásárlásával a Toshiba végleg feladja a mobiltelefonok gyártását.
Hír 25
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Kerékpárosok, bringások ide!
- DIGI kábel TV
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- DIGI Mobil
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Netfone
- DIGI internet
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- További aktív témák...