Hirdetés

Autókat okosít a Telenor

ODB II-es portra kapcsolható nyomkövetőt kínál a szolgáltató, természetesen a megfelelő díjcsomaggal.

Nem mondható falrengető újdonságnak egy ODB II-es portra csatlakoztatható nyomkövető, különböző cégek már évek óta kínálnak ilyet, mi is bemutattuk korábban az IneTrack megoldását. A Telenor viszont abból a szempontból jól döntött, hogy a kütyüt, az alkalmazást és a mögöttes infrastruktúrát is képes biztosítani, a legtöbb esetben ugyanis ezek a nyomkövetők (legyen szó autós, kutyás, vagy általános célű trackerről) vagy azt várják el, hogy az ügyfél intézze el a SIM-et maga, vagy szerződnek egy globális szolgáltatóval egy beépített eSIM kapcsán és ennek a költségét építik be a havidíjba.

A Telenor Drivey működését tekintve nem hoz túl sok extrát, egy alkalmazáson keresztül tudhatunk meg egy csomó adatot az autónkról (legfőképpen azt, hogy hol van), illetve a vezetési szokásainkról. A szoftver nézi a megtett utat, a fogyasztást, a kiugróan erős gyorsításokat és fékezéseket, illetve amit az adott autó kommunikál még ODB II-n, azokat is detektálja. Ezek jellemzően hibajelzések (kiégett izzó, alacsony guminyomás), a legtöbb kocsi a hasonló problémákat a fedélzeti rendszeren keresztül egyébként is jelzi.

A Drivey-ban beállítható egy zóna, ha azt elhagyja a jármű, akkor riasztást küld a telefonra, ennek a hasznosságát talán nem szükséges ecsetelni. A rendszer kezel több autót is, kisebb flottákkal rendelkező vállalkozások számára is opció lehet. Kétféle verzió létezik, a 2G-s megoldás az egyszerűbb, de a GPRS/EDGE hálózat is bőven elég a különböző autós adatok továbbítására, azonban van egy 4G-s megoldás is, amely az ismert funkcionalitáson felül hotspotként is működik az autóban a választott adatcsomag terhére. Az ügyfelek alapvetően két csomag közül választhatnak, a 2G-s opció 1590 forintos havidíjjal rendelkezik  egy év hűség mellett (és a kütyü ingyenes), a 4G-s verzió 3190 forintba kerül havonta, de ebben van 5 GB net. Itt viszont két évet kell aláírni ahhoz, hogy megkapjuk magát a kütyüt díjmentesen.

Azóta történt

  • Telenor Drivey - álljunk meg egy szóra!

    Kizárólag mobilos felülettel operáló flottakövetést indított el a Telenor, elérhető árú alapszolgáltatásként. Hibakódok, drasztikus gyorsítások, céges magánutak - elvileg minden kiszűrhető, az alkalmazott pedig még ingyen Wi-Fit is használhat a kocsiban.

Hirdetés