A Microsoft mára nyár derekán beharangozta új telefonos és táblagépes operációs rendszerét, ám az őszre jósolt premier miatt túl sok újdonsággal egyelőre nem rukkoltak elő a gyártópartnerei. A Samsung természetesen ebből a szegmensből sem szeretne kimaradni, melyet egyértelműen nyomatékosított is az ATIV sorozat bemutatásával, melyek ajánlott fogyasztói ára is végre napvilágra került. A 11,6 hüvelykes kijelzővel, 1,5 GHz-es Intel Atom processzorral, 2 GB RAM-mal és 64 GB SSD háttérrel szerelt ATIV Smart PC 500T billentyűzetes dokkolóval 750, anélkül 100 dollárral olcsóbban érhető el, míg a 11,6 hüvelykes Full-HD kijelzővel,1 ,7 GHz-es Intel Core i5 processzorral, 4 GB operatív memóriával és 128 GB belső tárhellyel szerelt ATIV Smart PC 700T ára nettó 1200 dollár körül várható.
Azóta történt
-
Csempék után henger és doboz?
A Microsoft friss szabadalma szerint a Windows és Windows Phone felülete akar 3D vezérlőelemekkel bővülhet.
Hír 52
Előzmények
-
A Microsoft több saját eszközt akar
Az amerikai szoftveróriás vezetője az Xbox jattékkonzol és Surface táblagép mellett további saját eszközöket is szeretne.
Hír 41
-
AMD Z60 – Windows 8 táblagépekhez
Internettáblákba szánt, villámgyors grafikus gyorsítóval felvértezett processzorral rukkolt elő az AMD.
Hír 17
-
Előrendelhető a Samsung Ativ S
Az első árak alapján a két konkurens csúcsmodell közé pozicionálta első Windows Phone 8 ajánlatát a Samsung.
Hír 125
-
Windows 8 transzformer a Samsungtól?
Billentyűzetes dokkoló segítségével hagyományos laptopként is használható Windows 8 táblagépről árulkodik a dél-koreai gyártó kedvcsináló reklámfilmje.
Hír 17
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it Ilya Sutskever nem csak az OpenAI társalapítója, a vezető tudósa is volt – most távozik a ChatGPT fejlesztőjétől.
it Vizsgálatot indított az USA közlekedésbiztonsági hatósága a Waymo robotautók váratlan viselkedése miatt.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
Dobozos verziót kapnak az IGP nélküli AMD Ryzenek
ph A 8000F-es sorozat ezzel bárki számára beszerezhetővé vált.
Vigor - Alig egy nap múlva PC-n is elérhető lesz a korai kiadás
gp Néhány év késéssel újabb platformra is megkapjuk a játék early access változatát.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Milyen légkondit a lakásba?
- Vezetékes FEJhallgatók
- Székesfehérvár és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Honor Magic V2 - origami
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- PlayStation 5
- Android szakmai topik
- 30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
- Koreai autók topic (Kia, Hyundai, stb.)
- További aktív témák...