A Bloomberg értesülései szerint napokon belül bejelentésre kerülhet az Infineon akvizíciója, mely körülbelül 1,9 milliárd dollárért találhat gazdára. A Samsung Galaxy S és az Apple iPhone 4 processzorának beszállítójaként is ismert Infineon felvásárlása az Intel számára különösen fontos lehet, hiszen 5-10 év múlva a mobiltelefonok feleslegessé tehetik a számítógépek és laptopok alsó-közép szegmensét. Az Intel már korábban is felismerte a mobilpiacban rejlő lehetőségeket, így nemrég kifejezetten okostelefonokba szánt x86 alapú processzorokat is bemutatott, melyek hamarosan néhány MeeGo Linux alapú Nokia eszközben is alkalmazásra kerülhetnek. Az Infineon mellett az Intel a MacAfee felvásárlását is kilátásba helyezte, mely biztonsági megoldásait a mobiltelefonok processzoraiba is szeretné beépíteni.
Azóta történt
-
Az Intel tulajdonába kerül az Infineon WLS
Mindössze 1,4 milliárd dollárért került az Intel kezébe az Infineon Wireless Solutions Business.
Hír 2
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- RAM topik
- Mesterséges intelligencia topik
- Drágábban indíthat az új iPhone SE
- Dacia topic
- CADA, Polymobil, és más építőkockák
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- Filmvilág
- Senua’s Saga: Hellblade II teszt
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- További aktív témák...