Az Intel hosszú évek óta próbál nagyobb szeletet kihasítani az okostelefonok folyamatosan bővülő piacából, de egyre erősebb processzoraival sem tudta megingatni a Qualcomm Snapdragon sorozatának pozícióját. Úgy tűnik, hogy a chipgyártó óriás idén több fronton is próbálkozik, hiszen a januári Consumer Electronics Show alkalmával bemutatott SD kártya méretű Edison teljes értékű számítógép a hordható eszközök tökéletes platformja lehet. A szegmensben való nagyobb aktivitást megerősíteni látszik a TechCrunch beszámolója is, mely szerint az Intel nemrég felvásárolta a Basis Health Tracker Watch fitnesz okosóra gyártóját is. Az állítólagos akvizíció pontos célja egyelőre nem ismert, de a chipgyártó valószínűleg nem ok nélkül költött 100-150 mlilió dollár közötti összeget egy tartozékgyártóra.
Azóta történt
-
Obsidian – az Intel Tizen felülete
A Samsung mellett az Intel is saját kezelőfelületet készített a Linux-alapú prototípusa számára.
Hír 24
-
Samsung mobilok Intel processzorral?
Dél-koreai források szerint 64 bites négymagos Moorefield processzor köré épülő okostelefonnal készül a Samsung.
Hír 26
Előzmények
-
MWC 2014: Szintetikus tesztek az Intel újdonságaival
Megérkeztek az Intel által készített, az új lapkák teljesítményét illusztráló benchmarkok.
Hír 16
-
MWC 2014: Két új Intel lapka a horizonton
Lehullt a lepel a Merrifield és Moorefield kódnevű lapkakészletekről.
Hír 14
-
Új processzorral készül az Intel
A Mobile World Congress során leplezi le a Silvermont architektúrából építkező Merrifield processzorcsaládját az Intel.
Hír 6
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.