Scott Ahn, az LG ügyvezető igazgatója hivatalosan is megerősítette, hogy cége nem dolgozik saját operációs rendszeren és a következő két-három év során sem is kívánnak saját megoldással piacra lépni, noha teljes egészében nem zárkózott el a lehetőségtől. A kiebbik dél-koreai gyártó a Windows Phone 7 Series és az Android platform mellett kötelezte el magát és elsősorban magukra a készülékekre és a kapcsolódó szolgáltatásokra kívánnak fókuszálni a jövőben. Az LG első embere szerint szép lassan kikopnak majd a piacról a Samsung Bada és Nokia-Intel MeeGo szerű kezdeményezések és az okostekefonok piacán a Windows Phone 7 Series, Android és az iPhone OS lesz csak elérhető. A dél-koreai cég álláspontjával szöges ellentétben a piaci elemzők évek múltán is a Symbian platform dominanciájára számítanak, mely mellett Android fronton is komoly bővülésre lehet számítani. Az iPhone OS piaci befolyása lényegesen nem fog növekedni, hiszen a prémium szegmens csak megfelelő anyagi háttérrel rendelkező réteg kiszolgálására lesz képes, mely a Windows Phone 7 Series esetén is igaznak tűnik. Hogy az LG vagy az elemzők jóslata válik-e valóra most még kérdéses, de a piac legnagyobb szereplője a Symbian és MeeGo mellett kardoskodik, míg az ezüstérmes Samsung a saját Bada megoldását fogja idővel előtérbe helyezni, mely a TouchWiz felülete révén a vásárlók számára sem lesz idegen.
Azóta történt
-
LG Pop: Túl az egymillión
Sikeresnek tűnik a kisebbik dél-koreai gyártó opcionálisan napelemmel is felszerelhető érintőkijelzős mobilja.
Hír 19
-
LG Waffle: 2G dizájncsúszka
A kisebbik dél-koreai gyártó egyszerű 2G csúszkával rukkolt elő, melynek hátlapját az amerikai palacsinta mintája ihlette.
Hír 13
-
Juniper Research: Keresettek a helyfüggő szolgáltatások
A Juniper Research szerint öt év alatt 12,7 milliár dollárosra bővülhet a helyfüggő szolgáltatások piaca.
Hír 0
-
Bemutatkozott az első Windows Phone 7 Series mobil
Az LG és a Microsoft közösen mutatott be egy egyelőre még név nélküli Windows Phone 7 Series mobilt.
Hír 26
Előzmények
-
MWC2010: General Mobile Brava - belépőszintű androidos
Az eddig kétkártyás mobiljairól ismert gyártó egész sorozat androidos modellt jelentett be.
Hír 10
-
MWC2010: LG X300 - netbook az LG-től
Az X300 csinosra sikeredett, jó árazással komoly sikereket érhet el.
Hír 31
-
MWC2010: LG Mini - a legkisebb 3,2 hüveklyes
Az LG minimalista Minije a közösségi szolgáltatásokra gyúr.
Hír 20
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Viccrovat
- Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
- Star Trek Online -=MMORPG=-
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- Ukrajnai háború
- Házimozi belépő szinten
- További aktív témák...