Az LG is közzétette második negyedéves pénzügyi eredményeit, ami a mobilos szegmensben kifejezetten gyenge számokat mutat. A tavalyi második negyedévhez viszonyítva 21,3%-os visszaesést regisztráltak az eladások terén, azzal együtt is, hogy 2019 első negyedévéhez képest Q2-ben 6,8%-kal jobb számokat hoztak. Számokban ez összesen 1,38 milliárd dollárt jelent, ehhez viszont 268,4 milliós működési veszteség társul az új modellek bevezetéséhez köthető marketingkiadások miatt.
A gyártási folyamat Vietnámba való áthelyezése szintén komoly kiadásokkal járt április és június között, ami szintén visszaköszön a második negyedéves számokban. Az LG szerint a gyenge pénzügyi eredmények oka elsősorban a stagnáló keresletben és a kínai márkák agresszív árazásában és előretörésében keresendő. Ez laikusan kicsit úgy hangzik, mintha a probléma abban állna, hogy a konkurencia jobb, de legalábbis kedvezőbb árú termékeket kínál, ami nyilván vonzóbb a vásárlók számára.
A jövőre vonatkozó előrejelzésekre és várakozásokra vonatkozóan nem nyilatkozott a gyártó, de alapvetően bíznak abban, hogy egy erős középkategóriás (mass-tier smartphones) kínálat és az 5G-re való igény fokozódása új lendületet ad a harmadik negyedévre várható teljesítménynek. A fellendülést tehát a gyártó sem a kevéssé átgondolt LG G8s ThinQ-tól várja, ami a G8 ThinQ-val együtt ráadásul elég későn érkezett meg egy egyes piacokra