Az öt legnagyobb gyártó közül az LG is beszámolt 2008 utolsó negyedévének eredményeiről, mely során növelni tudta eladásait, igaz a piaci terjeszkedés nem mindenütt volt egyformán sikeres. A dél-koreai gyártó 25,7 millió mobiltelefont adott el az utolsó három hónap során, mely 8 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi értéket és ezzel együtt összesen kicsivel több mint 100 millió mobiltelefont értékesített az LG 2008-ban. A vonzó külsővel és visszafogott árakkal rendelkező készülékek iránti kereslet azonban nem mindenütt bővült egyenletesen. Míg egy évvel korábban az Egyesült Államok piaca vette fel az LG mobilok 45 százalékát, addig idén ez az érték 37 százalékra mérséklődött. A gyártó haszonkulcsa azonban 5,2 százalékra mérséklődött, mely az előző negyedévhez képest 11,5 az előző évhez képest pedig 8,8 százalékos visszaesést jelent. A mobiltelefonos részlegből származó 3,3 milliárd dolláros bevétellel együtt a teljes LG csoport árbevétele 9,7 milliárdra nőtt, mely ugyan 22,5 százalékos bővülést jelent, de a cég nettó vesztesége így is 490 millió dollár lett. A bejelentés hatására az LG részvényeinek árfolyama 3,7 százalékot esett.
Azóta történt
-
Csökkent az iPhone iránti kereslet
Pénzügyileg erős negyedévet zárt az Apple, de az iPhone iránti kereslet jelentősen visszaesett az év utolsó negyedében.
Hír 143
-
LG VX9600 QWERTY gombsoros bőrtokkal
Az LG VX9600 érintőkijelzős készülék teljes QWERTY billentyűzetet felvonultató bőrtokkal érkezik.
Hír 8
-
Negyvenötezer mobilt hív vissza az LG
A Samsunghoz hasonlóan az LG is kénytelen visszahívni egyik mobilját a rádiós előírások megsértése miatt.
Hír 4
-
A Samsung mobilos része jól teljesített
A Samsung mobiltelefonos részlege jól teljesített, de az anyacég fennállása óta először veszteségesen zárt egy negyedévet.
Hír 3
Előzmények
-
Nokia: Gyenge negyedév után gyenge év jöhet
A világ legnagyobb gyártójának ötödére csökkent a nyeresége növekvő bevétel és csökkenő eladások mellett.
Hír 7
-
Bronzérmes lett az LG
Az év utolsó negyedévében az LG ismét maga mögé utasította a Motorolát.
Hír 11
-
Veszteséges évet zárt a Sony Ericsson
A japán-svéd gyártó rendkívül gyenge negyedévet és veszteséges évet tudhat maga mögött.
Hír 18
-
Nagyot bukhat a Motorola és a Sony Ericsson
Friss elemzések szerint jövőre rendkívül nagyot bukhat a Motorola, de a Sony Ericsson szárnyalására sem lehet számítani.
Hír 16
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.