A Forbes beszámolója szerint az Opera várhatóan az áprilisban megrendezésre kerülő CTIA rendezvényen jelenti majd be sikeres megállapodását az amerikai távközlési szolgáltatókkal, mely értelmében az európai T-Mobile és Vodafone által forgalmazott készülékekhez hasonlóan, az Egyesült Államokban is valamennyi Java-képes telefonra előre telepítve lesz majd az Opera Mini alternatív böngésző. Az Opera Mini előnye nem csupán a felhasználói élmény fokozása, hanem a hálózati adatforgalom közel tizedelése is, mely az egyre terheltebb hálózatok esetén igencsak sarkalatos kérdés lehet. Az Opera Mini nem csak szolgáltatók által kedvelt Európában, de például a Nokia mobilok zöme is rendelkezik előre telepített Opera böngészővel a saját megoldás mellett. A Forbes egyelőre nem tudja, hogy az Egyesült Államok négy meghatározó szolgáltatója közül melyik, vagy melyikek állapodtak meg a szoftvercéggel, de az már biztosnak tűnik, hogy a CTIA alkalmával biztosan fény derül a titokra.
Az Opera szövetkezik az amerikai szolgáltatókkal
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
- Opera Software
Azóta történt
-
Opera Mobile 9.7: Opera Turbo támogatással
A közelgő CTIA alkalmával mutatkozik be az Opera Mobile 9.7, mely Opera Turbo támogatása révén villámgyorsan letölti a Flash tartalmú oldalakat is.
Hír 9
-
Opera Mobile 9.7 képekben
A hamarosan érkező új Opera Mobile 9.7 az Opera Turbo támogatása révén villámgyorsan jeleníti meg a Flash tartalmú oldalakat is.
Hír 29
-
Egyre népszerűbb a Opera Mini
A fejlődő piacokon is dinamikusan bővül az Opera Mini felhasználói tábora.
Hír 55
-
Hamarosan érkezik az Opera Mini 5
Hivatalosan is megerősítést nyert a Java alapú mobilokhoz szánt Opera Mini 5 érkezése.
Hír 69
Előzmények
-
Opera Mini: Egymillió GB szerverforgalom januárban
Az Opera Mini szerverek januárban egymillió gigabyte adatot tömörítettek át a mobiltelefonok számára.
Hír 12
-
Opera és Yahoo! partnerség született
Hamarosan a Yahoo! mobilos oldaláról is közvetlenül letölthető lesz az Opera Mini.
Hír 6
-
Opera Turbo: Saját Opera proxy szolgáltatóknak
Az Opera Turbo szerverek hamarosan szolgáltatók és készülékgyártók hálózatában is felbukkanhatnak.
Hír 5
-
Opera 4.2 Android operációs rendszerekre
Az Opera a napokban bejelentette a 4.2-es Opera Minit, amely már Android operációs rendszerekre is elérhető.
Hír 5
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Büszke apukák és anyukák topikja
- Milyen légkondit a lakásba?
- Politika
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Filmvilág
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Linux kezdőknek
- Horgász topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- További aktív témák...