A Meizu neve a mobiltelefonok világában a legjobban felszerelt első iPhone klónja révén vált ismertté, mely azonban csak másfél évvel a beharangozó után jutott el a boltok polcaira. Az Apple menürendszerét szinte minden részletében utánzó készülék kezdetben Windows CE operációs rendszer köré épült, ám a vállalat később az Android platform mellett tette le a voksot. Az elmúlt évek során a kínai vállalat saját arculatot alakított ki és ezzel együtt Kína egyik legismertebb feltörekvő gyártójává vált. A Meizu persze más régiókban is igyekszik szerencsét próbálni és a vállalat legfrissebb közleménye szerint a januári CES 2014 rendezvény való intenzív termékbemutatók után az Egyesült Államokban is szeretné piacra dobni megoldásait.
Azóta történt
-
Meizu MX4 – két változatban
QHD+ és Full HD kijelzővel egyaránt piacra dobja következő 4G LTE csúcsmodelljét a Meizu.
Hír 24
-
Meizu MX3 – Ubuntuval is?
A Canonical népszerű Linux operációs rendszere köré épülő változatban is elérhetővé válhat a Meizu októberi csúcsmobilja.
Hír 18
-
Készül a Meizu MX4G
A Meizu első embere is megerősítette a 4G LTE hálózatokhoz tervezett csúcsmodell létezését.
Hír 30
Előzmények
-
QHD+ kijelzős mobillal készül a Meizu
Közel négymillió képpontot tartalmazó kijelző köré épül a Meizu rövidesen leleplezésere kerülő MX4G jelű készüléke.
Hír 44
-
Piacon a 128 GB-os Meizu MX3
Kínában debütált a Meizu különös képarányú kijelzővel és minden korábbinál nagyobb belső memóriával felvértezett okostelefonja.
Hír 50
-
Meizu MX3 hófehér kiadásban
Ma debütál Kínában a Meizu idei csúcsmodelljének hófehér kiadása.
Hír 52
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.