A napokban ismét frissült a bada hivatalos fejlesztői környezete, a developer oldalra felnézve immár a 2.0.3-as verziót is megtaláljuk a letölthető SDK-k között. Az új fejlesztőkörnyezet ide kattintva is elérhető, az alábbiakban pedig összeszedtük, hogy mi is változott.
A WQVGA felbontás hivatalos támogatása
Az előző, 2.0.2-es verziójú fejlesztőkörnyezetben már megjelent a WQVGA felbontású kijelző, a 2.0.3-ban viszont már hivatalosan is támogatottak a 400 x 240 képpontos kijelzők. Így immár három eltérő felbontással játszadozhatunk: WVGA (800 x 480), HVGA (320 x 480) és WQVGA (400 x 240).
A hang alapú szolgáltatások bővítése
Új nyelvekkel egészült ki a beéített Text-To-Speech, illetve Speech-To-Text funkciók. Az eddigi öt nyelv mellett (angol, spanyol, francia, olasz és német) mellett most már a koreai és az egyszerűsített kínai nyelv is elérhető. Utóbbi csak a kínai piacon is kapható készülékek esetén használható, előbbi pedig mindössze a Wave 3 készüléken elérhető.
Test Kit
Nemsokára egy új tesztelésre szakosodott eszköz jelenik meg a Samsung Apps-ben, amely a Test Kit névre hallgat, segítségével egyszerre több alkalmazást is tesztelhetünk majd, valamint a távoli alkalmazástelepítés is megoldható lesz.
RSS kiegészítő
Megjenelt a bada RSS additon, amely egy egyszerűsített RSS-olvasó modult valósít meg.
Hibajavítások
Javítottak a Potential Bug Checker névre hallgató bug-kereső algoritmusán és sebességén, valamint az Ad library is átesett egy kisebbfajta ráncfelvarráson.
Az alábbi névtereket pedig érvénytelennek (deprecated) nyilvánították:
- Osp::Social::Services::BuddyService
- Osp::Social::Services::PrivacyManager
- Osp::Social::Services::ProfileService
- Osp::Locations::RemoteLocationProvider
- Osp::Locations::RemoteLandmarkStore
dr. Kind