Bár készülékeit általában legfőbb piacán, a Kínai Népköztársaságban mutatja be, a Xiaomi is érdekelt a nemzetközi tech bemutatókon, és mi sem bizonyítja népszerűségét jobban, hogy két éve, amikor a H12-es busszal a Fira Gran Via felé zötyögtem nem kis számú ázsiai kollégával, sokan az élő Mi 5 bemutatót fürkészték apró mobilkijelzőiken. Egy-egy Mi és Redmi mobil leleplezése tehát esemény, és bár tavaly csak áprilisban érkezett meg az aktuális csúcsmasina, a Mi 6, elképzelhető, hogy idén a Mi 7 leleplezése ismét egybeesik a barcelonai kiállítással.
A Mi 5 a 2016-os MWC-vel egy időben mutatkozott be, talán a 2017-es kiállítás napjaiban érkezik a kettővel újabb generáció [+]
Azt biztosan tudni, hogy a gyártó kint lesz a kiállításon, konkrétan a 6-os csarnok 6B30-as standjánál, és nyilván nem fog üres kézzel érkezni. A Xiaomi a Snapdragon 845-ös SoC-t már megerősítette, a PhoneArena pedig úgy tudja, a Mi 7 Samsung AMOLED panellel, 3D-s arcfelismeréssel, vezetékmentes Qi töltéssel és minimum 6 GB RAM-mal érkezik. A Qualcomm lapkából a kezdetekben ugyanakkor hiány lehet, mivel az első adagra az azt gyártó Samsungnak fáj a foga, bár ettől még simán lehet, hogy február végén több készülék is bemutatkozik a 845-ös Snapdragonnal, legfeljebb csak később kerülnek forgalomba.