Az új processzorcsalád bemutatását az ARM egy kisebb történeti áttekintéssel kezdte, mely során arra is rávilágított, hogy 2010-ben több mint 300 millió darab, 400 dollárnál is drágább mobil eszköz talált gazdára, ám a következő két év során a drága modellek részaránya 25 százalék alá mérséklődik. Ez persze még így is további bővülést jelent, hiszen elemzői várakozások szerint 2015-ben kétmilliárd okostelefon és táblagép találhat gazdára. A brit chipgyártó éppen ezért a középmezőnyben is tovább akar erősíteni, melynek egyik fontos eleme a 28 nanométeres gyártástechnológiához szánt Cortex-A12 architektúra lesz. A Cortex-A9-nél 40 százalékkal fürgébb magok jóval alacsonyabb fogyasztásúak lesznek, ám big.LITTLE konfigurációban a Cortex-A7 társmagokkal a rendszer fogyasztása még tovább csökkenthető. Az új architektúra mellé az ARM a Mali-T622 grafikus gyorsító és Mali-V500 videomotorok használatát javasolja, melyek sebesség és fogyasztás terén is előrelépést jelentenek. A Cortex-A12 magok piaci premierje a jövő év közepén várható, mellyel együtt az A9 sorozat nyugdíjazása is kezdetét veszi.
Azóta történt
-
ARM processzorok 3 GHz-en
A húsz nanométeres gyártástechnológiának köszönhetően minden korábbinál alacsonyabb fogyásútásúak lehetnek a jövőre érkező szélsebes processzorok.
Hír 76
Előzmények
-
AllWinner processzorok érkeztek
A kínai chipgyártó két- és négymagos ARM Cortex-A7 alapokon nyugvó processzorokkal rukkolt elő.
Hír 28
-
Sorozatgyártásra kész a Cortex-A57
A Cortex-A15 magoknál háromszor fürgébb az ARM 16 nanométeres gyártástechnológiával készülő új megoldása.
Hír 34
-
Okostelefonos SoC-határozó
Összeszedtük a manapság használt összes mobilos SoC-t, emellett megnézzük, hogy négy mag tényleg kétszer olyan jó-e, mint kettő.
Tudástár 151
-
MediaTek MT6589 – négy Cortex-A7 maggal
A világon elsőként a MediaTek dob piacra alacsony fogyasztású, négymagos ARM Cortex-A7 processzorokat.
Hír 27
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít