Bemutatkozott a Galaxy Beam2

Hirdetés

A piko-projektorok bemutatásakor sokan arra számítottak, hogy a parányi kivetítők néhány év alatt meghódítják majd a mobiltelefonok piacát, ám a karcsúsítási őrület miatt erre végül mégsem került sor. A Samsung ennek ellenére továbbra is fejlesztgeti a parányi projektorait, és időről-időre elő is rukkol egy-egy köré épülő megoldással. A kínai hírközlési felügyelet által korábban megszellőztetett SM-G3858 jelű modell végül Galaxy Beam2 néven került bemutatásra, és, habár elődjénél jóval fejlettebb lett, továbbra is a középmezőnyben landolt.

 

A 11,7 milliméter vastag készülék technikai fronton átlagosnak mondható, hiszen előlapján egy 4,66 hüvelykes, 480 × 800 képpontos kijelző, hátoldalán egy 5 megapixeles kamera, tetején pedig egy piko-projektor található, mely kellően sötét környezetben hatalmas méretű 800 × 480 képpontos tartalmak kivetítésére is rábírható. A készülék megfelelő sebességéről egy 1,2 GHz-es négymagos processzor gondoskodik 1 GB RAM társaságában, és természetesen microSDHC foglalat is rendelkezésre áll a filmek és videók tárolásához. A 134,5 × 70 × 11,7 milliméteres és 166 grammos Galaxy Beam2 egyelőre csak a China Mobile kínálatában lesz elérhető, de később talán európai változatban is piacra kerülhet.

 

Előzmények

  • Készül a Galaxy Beam utódja

    A kínai hírközlési hatóság oldalán bukkant fel a Samsung beépített projektorral rendelkező készülékének utódja.

Hirdetés