A Computex 2011 alkalmával hivatalosan is bemutatkozott az Asus első okostelefon-internettábla kombinációja, a várhatóan karácsony környékén piacra kerülő Padfone. A jövevény az előzetes információknak megfelelően egy átlagos méretű telefonból és egy 10,1 hüvelykes érintőkijelzővel szerelt bővítőkabátból áll, mely nagyobb kapacitású akkumulátort, sztereó hangszórót, microUSB és microHDMI csatlakozót is tartalmaz, de önmagában használhatatlan. Az öszvér megoldás lelke tehát maga a telefon lesz, mely Benson Lin, az Asus szóvivője szerint Honeycomb operációs rendszerrel még nem kerülhet piacra, vagyis várhatóan Ice Cream Sandwich platformmal a fedélzetén érkezik majd. A jövevények végleges specifikációja egyelőre nem ismert, de az Asus állítása szerint a méretes megjelenítővel szerelt kiegészítőt úgy tervezték, hogy az a később bemutatásra kerülő mobilokkal is használható legyen, de a kompatibilitás folyamatos fenntartása nem garantált. A Computex során ennek megfelelően kizárólag működésképtelen, plasztik mintadarabok kerültek kiállításra.
Azóta történt
-
ICE Trinity: Újabb öszvér internettábla koncepció
Az ICE Computer koncepciós táblagép-kabátja telefon mellett mini PC-modul fogadására is alkalmas.
Hír 6
-
Sikertermék lehet az EeePad Transformer
Az Asus becslései szerint júniusban több mint háromszázezer EeePad Transformer találhat gazdára.
Hír 23
-
Asus Padfone: Krait S4 processzorral
A Qualcomm legújabb kétmagos processzora köré épül az Asus internettábla-mobilja.
Hír 24
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.