A Research In Motion nemrég hivatalosan is cáfolta a Boy Genius Report azon állítását, mely szerint a BalckBerry 10 modellekkel együtt debütáló BlackBerry Enterprise Server 10 ne támogatná a jelenlegi modelleket, és ezzel együtt azt is megerősítette, hogy a cégek számára nem lesz szükség BES 10 és BES 5 szerverek egyidejű futtatására. A kanadai gyártó szóvivői korábban általában nem foglaltak állást pletykákkal kapcsolatban, ám a piaci visszaesések idején nem engedhette, hogy egy ilyen horderejű pletyka tovább csökkentse a jelenlegi termékpaletta iránti keresletet. A RIM titkosított levelezőrendszerét használó cégek tehát megnyugodhatnak, hiszen a jövőre érkező BES 10 segítségével tehát a PlayBook, a BlackBerry 7 és BlackBerry 10 sorozat szinkronizálása, valamint az Android és iOS-alapú modellek távmenedzselése is megoldható lesz.
Azóta történt
-
BlackBerry London – belülről is
A belső szépségeit is megmutatta a Research In Motion első BlackBerry 10 alapokon nyugvó mobilja.
Hír 29
-
BlackBerry 10 – két telefon egyben
Alapjaiból újragondolt céges és magán profillal, valamint számos extra kényelmi szolgáltatással érkezik a Research In Motion új platformja.
Hír 69
-
RIM – a vártnál kisebb veszteségek
A harmadik negyedévet is negatív mérleggel zárta a kanadai gyártó, ám a veszteségek közel sem olyan mértékűek, mint amelyre az elemzők számítottak.
Hír 17
-
BlackBerry 10 L-series bemutatók érkeztek
Négy kiszivárgott kisfilm segítségével könnyen megismerhető a Research In Motion új kezelőfelülete.
Hír 9
Előzmények
-
Idén bronzérmes lehet a Windows Phone
Az Egyesült Államokban már novemberben letaszíthatja a dobogó harmadik fokáról a BlackBerry operációs rendszert a Microsoft.
Hír 123
-
BlackBerry 10 – hivatalos kijelzőfelbontások
Két felbontást támogat csak a BlackBerry 10, de az első készülék kissé kilóg majd a sorból.
Hír 18
-
Licencelhető lesz a BlackBerry 10?
Más gyártók előtt is megnyithatja készülő platformját a nehéz helyzetben lévő Research In Motion.
Hír 8
-
Kétséges a BlackBerry 10 sikere
Piaci elemzők szerint a Research In Motion új platformja jövőre már igen nehezen rúghat labdába.
Hír 42
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.